HAZA KULTÚRA A Felvidéki Mária Rádió csapata sikerrel pályázott frekvenciára!

A Felvidéki Mária Rádió csapata sikerrel pályázott frekvenciára!

1091
hirdetés

Hosszas előkészítő munkát követően idén tavasszal a Felvidéki Mária Rádió csapata sikerrel pályázott frekvenciára. A Médiatanács döntése értelmében a Rozsnyói FM 90,5 MHz frekvenciát kapta meg a rádió, a sugárzás a tervek szerint még az év végéig megkezdődik. Ez precedens értékű, mivel ez lesz Szlovákiában az első rádió, mely 24 órában teljesen magyar nyelvű műsort fog sugározni. A műsor 30 százalékban imádság, 30 százalékban vallási, 30 százalékban pedig életvezetési műsorokból áll össze. A fennmaradó időben vallási és kulturális híreket, illetve felhívásokat közvetítenek majd.

A rádióban a munka nagy részét önkéntesek végzik, nem sugároz reklámot, napi politikával nem foglalkozik, a fenntartásához szükséges anyagiakat hallgatói adományokból biztosítsa. Az, hogy az idei év során végre frekvenciához jutott Szlovákia területén, megközelítőleg 200 önkéntes és számtalan adományozó több mint 7 éves munkájának, önfeláldozó erőfeszítésének gyümölcse, ami önmagában is példa értékű összefogásról tanúskodik. Az intézmény  vezetői ez úton is szeretnék kifejezni hálájukat mindenkinek, kik segítették a rádió működését, mint anyagiakban, mint pedig munkájukkal egyaránt. Természetesen ez nem az út vége, inkább egyfajta „mérföldkő“, amit elhagyva egyre nagyobb kihívások és nagyobb feladatok várnak a rádióra.

 

K.G.

hirdetés
Previous articleÁtadták a komáromi kórház felújított belgyógyászati pavilonját
Next articleÍgy fekszik a szerencsétlenül járt Hableány a Duna mélyén