HAZA RÉGIÓ A felvidéki magyarok küzdelmeiről beszélt Szomolai Tibor

A felvidéki magyarok küzdelmeiről beszélt Szomolai Tibor

1158
hirdetés

IMG_2774A magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját, április 12-ét 2012-ben nyilvánította emléknappá az Országgyűlés. 1947-ben ezen a napon indult el a kitelepített magyarokat szállító első szerelvény, az utolsó pedig 1949. június 5-én. E két időpont között szinte naponta vitték a kijelölt családokat összes ingóságukkal együtt Magyarországra.

Tata Város Önkormányzata tisztelettel adózik azon családoknak, akik állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjükről elűzve, kemény akarással otthont teremtettek maguknak, és nagyrabecsülését fejezi ki mindazoknak, akiket az adott időszakban csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedésekkel teli helyzetben is igyekeztek megőrizni magyarságukat. A Felvidékről kitelepítettek emléknapjára Szőgyénből, Tata testvértelepüléséről is sokan érkeztek, de eljöttek az egykori kitelepítettek is, valamint leszármazottjaik. Az ünnepség a Szőgyéni utcában elhelyezett emléktáblánál kezdődött koszorúzással. Szőgyén községből mintegy 135 család talált Tatán új otthonra. Közülük már csak néhányan emlékeznek az 1947-es eseményekre. A rendezvény a városházán folytatódott, ahol Michl József polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Szomolai Tibornak tette fel azt a kérdést: Nehéz a Felvidéken magyarnak lenni? Szomolai Tibor válaszában kitért a Felvidéki Saga és a Fáklyavivő című könyvei megírásának körülményeire. A Rimaszombaton élő nagyvállalkozó elmondta, hogyan kezdett írni. Mint mondta, a magyarság iránt érzett elkötelezettsége, tenni akarása hajtotta mindvégig. Véleménye szerint a legnagyobb probléma az, hogy a felvidéki magyarok maguk is másodrendű állampolgároknak tekintik saját magukat Szlovákiában. Könyve előszavában ezt olvashatjuk: – Eszem ágában sincs elvtelen kompromisszumokat kötni, figyelmen kívül hagyni a valóságot vagy beletörődni az általam helytelennek vélt dolgokba. Harcos kiállásával, határozott egyéniségével elindított valamit, melynek reméljük, meg lesz az eredménye.

TATA.HU

hirdetés