HAZA RÉGIÓ A 80 éves Ratimorsky Piroska életműkiállítása nyílt meg Izsán

A 80 éves Ratimorsky Piroska életműkiállítása nyílt meg Izsán

161
hirdetés

Az izsai Kelemantia – Római Kori és Néprajzi Múzeumban szeptember 19-én, Életem és a régészet címmel megnyílt életműkiállítás ékes példája a komáromi Duna Menti Múzeum és a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Bölcsészettudományi Kara Régészeti Tanszéke szoros együttműködésének. A rendezvény megvalósulását Izsa község is szívesen támogatta, hiszen Ratimorsky Piroska munkásságával jelentős mértékben hozzájárult az izsai Leányvár, volt római erőd területén végzett kutatások sikeréhez.

Domin István, Stanislava Bende Gogová, Ratimorsky Piroska, Paterka Pál és Daniel Bešina

A pályája során több szakmai díjat kiérdemelt, jeles szakember életéről, munkásságáról és elért eredményeiről szóló, tíz panelen bemutatott kiállítási anyag a magyar és szlovák nyelvű szövegekkel, valamint az üveges vitrinekben helyet kapott, múltidéző kincsekkel együtt először augusztus 8 – szeptember 13. között a komáromi Újvár kaszárnyaépületében volt látható.

Jó egészségem titka az, hogy sok időt töltöttem a friss levegőn és fizikai munkát is végeztem

Az újabb helyszínhez, ahol az október 31-ig lesz szemrevételezhető, Piroskát nem csak szakmai, hanem baráti szálak is fűzik. Ugyanis már nyugdíjasként is szívesen időzött Izsán, a Leányváron kívül a nyugdíjasok ottani „napközi otthonában“ is, ahonnan több jó ismerőse a tárlatnyitóra is eljött, hogy gratuláljon neki.

A jubiláns az őt köszöntők körében

A jubilánst a házigazdák nevében szívmelengető szavakkal és színpompás virágcsokorral Domin István mérnök, Izsa polgármestere köszöntötte, hangsúlyozva: Piroska néni hozzátartozik Izsa-Leányvárhoz, mint anya a gyermekéhez, Nap a Holdhoz, Földünk a csillagokhoz…

Páran az ünnepi megnyitó résztvevői közül
A tárlatanyagot, illetve az ünnepelt munkásságát magyar nyelven Paterka Pál magiszter, a Duna Menti Múzeum igazgatója, szlovák nyelven pedig PhDr. Stanislava Bende Gogová, PhD., a Nyitrai KFE Bölcsészettudományi Kara Régészeti Tanszékének docense mutatta be.

Az utóbbit a megnyitóra a kiállítás további nyitrai szakmai felelőse, PhDr. Daniel Bešina is elkísérte. Azt is megtudtuk: a „beszédes összeállítás“ november 11-től december 13-ig a társszervező nyitrai egyetem régészeti tanszékén lesz látható.

A gyerekek is érdeklődve nézegették a korábban feltárt leleteket

Az ünnepi fogadással és kötetlen eszmecserével záruló eseményről, valamint az életvidám főszereplője munkásságáról bővebben majd a médiacsaládunkhoz tartozó Magyar7 hetilap szeptember 25-i számában olvashatnak. Addig is nézegessék az ünnepségen készült fotógalériánkat!

A neves szakember által feltárt leletek közül több helyet kapott az életműkiállításán

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

hirdetés