HAZA Egyéb A 12. Komáromi Egyetemi Napok beszámolója – 3.nap

A 12. Komáromi Egyetemi Napok beszámolója – 3.nap

861
hirdetés

IMG_5572szvhA szerdai nap reggele a hagyományoknak megfelelően a tudományosság jegyében telt, hiszen hat szekcióval és negyvenhét pályamunkával indult a Tudományos Diákköri Konferencia. A beérkezett pályázatok mindegyike magas színvonalat képviselt, de a TDK is a verseny szellemében zajlik, így sajnos nem kaphatott minden munkahelyezést. A konferencia résztvevőinek előadását számos hallgató kísérte figyelemmel, amivel remélhetőleg motivációt kaptak arra, hogy a következő alkalommal ők is elinduljanak a Tudományos Diákköri Konferencián.

Említést kell tennünk a napközben a Klapka téren felállított óriás sakkról is, ahol egy négyszer négy méteres pályánIMG_7560 próbálhatták ki magukat a sakk szerelmesei. A játékosoknak nem csak az ellenféllel, hanem a játék méreteivel is meg kellett küzdeniük, hiszen a 16 négyzetméteres pályát átlátni komoly teljesítmény.

A délután az elsős hallgatóké volt. A gólyáknak Dél-Komáromban az Arany 17-ben került levetítésre az ún. gólyafilm, melyet minden évben KEN hetén mutatnak be a gólyatábor volt lakóinak, melynek segítségével az elsősök újra feleleveníthetik az ott átélt élményeiket.

Kora este már a szórakozásé volt a főszerep, megrendezésre került a Biliárd-verseny illetve a Póker bajnokság, illetve hamarosan sor kerül a Játékok éjszakája elnevezésű rendezvényre, ahova minden kedves érdeklődőt sok szeretettel vár a szervezőség.

 

 

Leczo Bence

hirdetés
Previous article12. Komáromi Egyetemi Napok – Kedd
Next articleA 12. KEN sportnapja – csütörtöki beszámoló