HAZA RÉGIÓ ’48-as emlékezés az erődben

\’48-as emlékezés az erődben

835
hirdetés

marc15_ME_0A komáromi Monostori Erőd március 15-én, szombaton különleges programmal: 1848-as puskamustrával és óriástársassal, emlékelőadással, múltidéző tárgyak készítésével és ügyességi játékokkal várja az emlékezni vágyókat. Ezen a napon „Huszonhárom” címmel nyílik kiállítás a Klapka teremben, amely keretében 23 alkotó mutatkozik be.

A nap folyamán az érdeklődők megismerhetik a korabeli ágyúk és fegyverek működését, illetve a szabadságharc helyi eseményeit az 1848-49-es Komáromi Hagyományőrző Egyesület segítségével. Az ágyú 12 órától 13 óráig meg is szólal.

Március 15-én mutatkozik be először az 1848-as óriástársas, ahol a szabadságharc helyszíneit járhatják be a játékosok a történelmi Magyarország területén. A családok vagy csapatok az eseményekre vonatkozó kérdések helyes megválaszolásával és egy nagy dobókocka segítségével juthatnak el egyik csatából a másikba a körülbelül 200 négyzetméternyi játékterületen.

A kézműves foglalkozások során az ügyes kezű gyerekek és felnőttek a kort idéző tárgyakat, huszárcsákót és díszes naplókönyvet készíthetnek, illetve virágláda festés is lesz jótékonysági szándékkal a Máltai Szeretetszolgálat Komáromi Szervezete részére.

Napközben rendhagyó emlékműsorral várja a nagyérdeműt a MonoStory Erődszínházi Társulat, az erőd amatőr színtársulata. Az előadás folyamán versben és dalokban elevenednek meg a múlt eseményei a látogató útvonalon.

14 órakor a Rotary Club Komárom tehetséggondozó programjának keretében kerül sor az Erőd Klapka termében a „Huszonhárom” című kiállítás megnyitójára, ahol a korábban már önállóan is bemutatkozott, komáromi születésű Matyus Dóra most mestereivel és barátaival közösen áll a közönség elé.

Program:

10:00-16:00 1848-as puskamustra és múltidéző tárgyakat készítése
10:00-12:00 és 13:00-15:00 A MonoStory Erődszínházi Társulat emlékelőadása
12:00-16:00 1848-as óriástársas és ügyességi játékok
14 órakor „HUSZONHÁROM” című kiállítás megnyitója

A Monostori Erőd a normál belépőjeggyel látogatható ezen a napon is.

Bővebb információ: www.erod.hu

komarom.hu

hirdetés