HAZA GAZDASÁG 2019-ben közel 25 millió euróból gazdálkodhat Komárom városa

2019-ben közel 25 millió euróból gazdálkodhat Komárom városa

2861
hirdetés

Kiegyenlített mérleg

A komáromi önkormányzat legutóbbi ülésén jóváhagyták az idei költségvetési tervet, amelyben az előzetes számítások szerint a bevételi és a kiadási oldalon azonos tételekkel számolnak. A részadókból a tavalyi évhez képest mintegy 760 ezer euróval több kerül a város kasszájába, ám ezt az összeget célirányosan kell felhasználni. A tőkejellegű bevételekből 366 ezer euróval számolnak, viszont az ilyen kiadások 717 ezer eurót feltételeznek. A különbséget a város hitelekből és más pénzügyi műveletekből fedezné. Örvendetes, hogy Komárom eladósodottsági mérlege is kedvező, hiszen a törvényileg megengedett 60 százalékkal szemben a városé csupán 15 százalék.

A költségvetési bevételi többlet azonban nem nagyon nyilvánul majd meg a városfejlesztés terén, mivel az állam a közszférában 10 százalékos béremelést határozott meg, az 50 alkalmazottnál többet foglalkoztató munkavállalóknak pedig előírta a turisztikai utalványok bevezetését, ami 50 ezer eurós többletkiadást jelent a város számára. Mint köztudott, az állam az önkormányzatok hatáskörébe utalta át a lakóövezetekben a járdák tisztítását, amelyet saját költségvetéséből kell biztosítania. A tömegközlekedés számára húszezerrel több, mintegy 300 ezer eurót kell biztosítani. Külön fejtörést okoz majd, hogy miképp lehet eleget tenni annak az állami előírásnak, miszerint az iskolaköteles óvodásoknak és az alapiskolásoknak ingyenesen kell ebédet biztosítani. Komáromnak öt iskolai konyhája van, átlagosan 1 000 fős ételadag kifőzésére kialakítva. Ezt most 1 500 főre kell kibővíteni úgy, hogy szükség lesz valamennyi felszerelésének korszerűsítésére, viszont ezek mellett egy hatodik konyha megnyitásával is számolni kell. Idén a tavalyihoz képest 22 ezer euróval több jut közvetlen sporttámogatásra. Ennek megvitatásánál Andruskó Imre nehezményezte, hogy a magyarországi támogatások mellett miért kell a komáromi labdarúgás számára további 71 ezret odaítélni. A képviselő viszont hirtelenjében elfelejtette, hogy a magyarországi támogatás a stadion átépítésére, sportakadémia létesítésére érkezik, ám addig is kell labdát venni, a sportolók szállítását kifizetni, a bérleteket rendezni…
Ismét jóváhagyott a testület 250 ezer eurós tételt arra, hogy a képviselők 10-10 ezer euró értékben saját megítélésük szerint döntsenek annak felhasználásáról. Bauer Ildikó (MKP) felvetette, hogy ezt a pénzt beruházásokra, vagy kiadáscsökkentésre lehetne felhasználni.

 

DUNATÁJ HETILAP 7/2019

kép: pixabay

hirdetés
Previous articleVéget vet a város az aránytalan végrehajtásoknak
Next articlePozsonyban és több szlovákiai városban is tüntetéseket tartottak a meggyilkolt Ján Kuciak halálának évfordulóján