HAZA SZÍNES - ÉRDEKES 10 étel, amit eddig nem jól pucoltunk, szeleteltünk

10 étel, amit eddig nem jól pucoltunk, szeleteltünk

1065
hirdetés

Azt tudjuk, hogyan kell enni, de úgy tűnik azt – eddig – nem tudtuk, hogyan kell helyesen vágni és hámozni anélkül, hogy rendetlenséget ne csinálnánk.

mango6

Gránátalma

Vágjuk le az alma tetejét, aztán az alját. Majd kövessük, illetve vágjuk be a „gerinc” mellett épp csak annyira, hogy a héját átvágjuk a késsel. Végül nyissuk szét a gerezdeket!

Mangó

A mangó pucolása nem egy könnyű feladat, hiszen ha nagyon puha, akkor pucolás közben esélyes, hogy mindent beterít majd a leve. Ha meg éretlen, akkor késsel is nehezen megy, meg persze felesleges is belekezdeni, hiszen élvezhetetlen lesz. Na de most mutatunk egy remek ötletet, ami megkönnyítheti a dolgunkat. Vágjuk félbe a mangót, szedjük ki a magját, majd fogjunk egy poharat. A száját illesszük a mangó héja illetve húsa közé, majd egy laza kézmozdulattal válasszuk ketté.

Avokádó

A legtöbben félbevágjuk az avokádót , késsel kieszkábáljuk a magját, majd kivájjuk a gyümölcs húsát kanállal. Egyszerű művelet és állítólag nem is ezzel van a baj, hanem hogy értékes antioxidánsoktól is megválunk ezzel a technikával. Nem úgy, ha csak simán félbevágjuk, majd lehúzzuk a héját.
mango2

Hagyma

Ha könnyedén szeretnénk egyforma nagyságú hagymadarabokhoz jutni, először is vágjuk le a tetejét, majd állítsuk a vágott talpára, hagyjuk kicsit pihenni, majd vágjuk félbe. Távolítsuk el a héját, támaszkodjunk rá a tenyerünkkel, majd vágjunk azonos szélességű vízszintes csíkokat bele. Ha ezzel megvagyunk, következzenek az azonos szélességű függőleges vágások, végül a kockák.
mango3

Lime

Ha a lehető legtöbb levet préselnéd ki a lime-ból, a következőképpen kell eljárnod: vágd körbe úgy a gyümölcsöt, hogy a közepe egy hasáb maradjon, amit aztán csak el kell csavarnod, és már ki is préselted belőle a levet, majd ugyanígy folytasd a többi darabjával. Mindössze négy vágásra lesz szükséged!
mago4

Mandarin

Sokszor nem könnyű a pucolásuk, ha például túlságosan ragaszkodik a héj a gyümölcshúshoz, vagy ha egy kicsit szárazabb már a héja. Hogy mi ilyenkor a teendő? Nézd meg az alábbi képet a folyamatról. Alja, teteje levág, egyik oldalon bevág, szétnyit! Hát nem pofonegyszerű?

mango5
Torta

Jól tudjuk, hogy kell a tortát szeletelni, igaz? Viszont mától nagy valószínűséggel elfelejtjük a régi technikát, mert ez mindent visz. Vágjuk ketté a tortát, majd vele párhuzamosan tetszőleges méretben vágjunk még egy csíkot. A két fél tortát csak nyomjuk össze, így garantáltan nem fog kiszáradni a belseje.
mango7

Répa

Általában késsel vagy krumplihámozóval fentről lefelé haladva pucoljuk a répákat, pedig fordítva sokkal biztosabban foghatjuk ezeket a gyökérzöldségeket.
mango8

Articsóka

Fogjuk meg az articsókát, majd körülbelül 2-3 cm-t vágjunk le a tetejéből. Ha ezzel megvagyunk, jöhetnek a levelei, mígnem egy teljesen sima felülethez érünk. Utána már csak annyi a dolgunk, hogy kikaparjuk a közepét, és kész is az articsókaszív.
mango9

Görögdinnye

Habár messze még a dinnyeszezon, azért érdemes lesz észben tartani az alábbi technikát, amivel kiküszöbölhetjük, hogy nyakig ússzunk a dinnyelében. Vágjunk belőle nagyobb gerezdeket, majd kisebb szeleteket, ezeknek pedig késsel vágjuk le a „sarkait”.
mango10
SOKSZINUVIDEK.HU

 

 

hirdetés
Previous articleHalálos lövöldözés Koppenhágában – Mohamed-karikatúra lehetett az ok
Next articleRECEPTEK: Marcipános Kossuth kifli