HAZA RÉGIÓ WADO – Önerőből, nagy akarattal

WADO – Önerőből, nagy akarattal

1473
hirdetés

A felvidéki fiatal vállalkozók versenyének győztesei lettek

Higgadtan, jól átgondoltan ismertette a zsűrivel a komáromi cég fejlődését, elképzeléseit a távlati fejlesztéssel kapcsolatosan. Öt évvel ezelőtt ketten voltak az alapítók, most heten vannak Komárom legismertebb digitális ügynöksége, a Wado Digital Kft. kötelékében. Marcinko Adrián, a cégvezető tartalmas beszámolója után jogosan zúgott a taps.

* Nem csupán a résztvevők, hanem a zsűri elismerését is kivívta jól megalapozott felvezetésével.

– Könnyű dolgom volt, hiszen arról beszéltem, amit csinálok és amihez talán még értek is. A cég idén ünnepelte megalakulásának 5. évfordulóját, amit fontos mérföldkőnek tartunk. Amikor annak idején, 2012 őszén másodmagammal kialakítottuk az első kis irodánkat, tele voltunk lelkesedéssel, de talán mi magunk sem hittünk abban, hogy eljutunk oda, ahol ma tartunk. Már nem weboldalakat készítünk, hanem egyedi grafikai arculattal rendelkező, vállalkozási tevékenységre szabott rendeltetésű online marketinggel megtámogatott digitális jelenlétet biztosítunk ügyfeleinknek.

* Sok cég foglalkozott hasonló jellegű tevékenységgel, nem lehetett könnyű talpon maradni…

– Vállalkozásom létrehozását az a cél vezérelte, hogy megalapítsam Komárom első kreatív ügynökségét, ahol nem csak napi rutinszerű munka zajlik, de a magam köré gyűjtött kollégák önmegvalósításán és ötletein keresztül a leendő ügyfeleink is új online lehetőségekhez juthatnak. Az elmúlt öt évre visszatekintve, a sok elégedett ügyfélnél is többre tartom, hogy olyan emberközpontú vállalkozást teremtettem, ahol a kollégáim jól érzik magukat. Ez a szemlélet segített benne, hogy jelenleg a legjobb magyar nyelvű szlovákiai digitális ügynökségek közé tartozzunk.

* Azt tudjuk, hogy a jó bornak is kell cégér. Az üzletfelek is rájöttek erre?

– Mivel ügyfeleink elsősorban magyar anyanyelvű nyugat-szlovákiai vállalkozások, azzal, hogy segítünk nekik üzleti sikereket elérni az online környezetben, úgy gondolom, közvetlen hatásunk van a régió gazdasági fejlődésére. Ügyfeleink munkánk által elért sikerei nem csak profitot termelnek, de közvetlenül segítik új munkahelyek megteremtését, a vállalkozások új piacokra való terjeszkedését, leginkább az online kereskedelmi ágazatban.

* Mi az ars poeticája?

– Vallom, hogy egy vállalkozás sikerességét nem csak pénzben kell mérni, fontos, hogy lehetőséget teremtsünk a fiataloknak tapasztalatszerzésre, biztosítsuk kollégáinknak, hogy a munkahelyükön megbecsülve érezzék magukat, ügyfeleinknek pedig a magas színvonalú szolgáltatások mellett megbízható üzleti partnerei legyünk.

* Mit tart az eddigi legnagyobb sikerüknek?

– Szolgáltatásainkat folyamatosan bővítjük és fejlesztjük, hiszen a mi szakmánk napról napra változik, ezért elengedhetetlen, hogy lépést tartsunk a trendekkel. Már harmadik éve mondhatjuk magunkat Google Partnernek, aminek köszönhetően az idei évben partneri kapcsolatot sikerült kialakítani Szlovákia egyik legnagyobb ügynökségével (ui42 digital), illetve a második negyedévben 3. helyen végeztünk a Google Game-On versenyen, amit nagy eredménynek és a munkánk visszaigazolásának tartunk.

* További sok sikert kívánunk.

 

DUNATÁJ HETILAP 51-52

hirdetés
Previous articleHANUKA – a fény ünnepe
Next articleÁtépül az egészségügyi központ Gútán