Kezdőlap DUNATÁJ Volt egyszer egy … Grand kávéház

Volt egyszer egy … Grand kávéház

173
MEGOSZTÁS

GRANDAmikor Jókai Mór, az Írófejedelem 1891-ben utoljára szülővárosában járt, komáromi élményeiről terjedelmes beszámolót írt egy fővárosi lap hasábjain, amelyben nem rejtette véka alá csalódását afelett, mennyire lemaradt a fejlődésben ez a jobb sorsra érdemes, Budapest és Bécs közé beékelődött város. Sok más egyéb mellett neves földink így sóhajtott fel: „és hol van a Duna-parti palotasor?!” Hát igen, a székesfővároshoz és Nizzához szokott mesemondó jóságos szeme Komáromban aligha pillanthatott meg palotasorokat, mert a sokat szenvedett város legfeljebb a hangzatos nevű, de látványában viszont igencsak szerény Angol Királynő szállóval, a Nemzeti Kávéházzal és beszálló vendéglővel (Horváth, a későbbi Tokaj), netán a Magyar Király szállóval és vendéglővel szolgálhatott a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján idevetődő vendégeknek. Szomorú, de tény, hogy több mint száz esztendő elteltével ezen a téren sem változott érdemben úgyszólván semmi…

A fentiekben elmondottak ellenére azonban 1898-ban mégis felcsillant a remény, hogy a Kis-Duna partján végesvégig húzódó, példásan ápolt Darányi liget mögötti Ferenc  József rakpart képe is megváltozik. Ugyanis lebontották a kishídra vezető Baross utca sarkán álló négyes számú házat, Horváth György vendéglőjét és az így szabaddá tett takaros telken hamarosan nagyszabású építkezésbe kezdtek. Alig telt el három év és ott pompázott teljes szépségében Komárom legszebb szecessziós stílusú épülete, amelyhez foghatót akkoriban legfeljebb a császárvárosban, vagy a jóval távolabbi Karlsbad fürdőben, azaz a mai Karlové Vary-ban láthatott a k. u. k.-világ jobb módú polgára. Azt, hogy eredetileg is kávéháznak és DDDDszállodának szánta-e az építtetője, nem tudom, ám annyi bizonyos, hogy az új épületet ábrázoló első fekete-fehér levelezőlapon még ez a felirat olvasható felette: Grünfeld bérpalota – palais Grünfeld. Nos, Grünfeld Adolf dúsgazdag komáromi vállalkozó volt és a századforduló idején a Thaly Kálmán utcában lakott. A későbbi levelezőlapokon már Grand Kávéházként és szállodaként szerepelt, ezen a néven említette a komáromi sajtó és ezen a néven vonult be a köztudatba a ma már tatarozást igénylő, de még mindig pompás épület. Pusztán közbeszúrás-szerűen említem meg, hogy az épülettel szemben, ott, ahol a Darányi liget ápolt sövényei, kavicsos útjai és míves padjai csábították a helyi fiatal párokat, s ahol ma a szörnyűségesen rút kikötő sínpárjait marja a rozsda, állt egy hullámtetős faépület, mégpedig Komárom első mozija, az Apolló mozgószínház. A pontosság kedvéért: az 1890-es évektől színielőadásokat tartottak az épületben, s 1897-ben az egyik előadás szünetében hangzott fel első alkalommal a vetítőgép jellegzetes berregése és hasított a helyiség sötétjébe a fénykúp, s – lássunk csodát! – a sebtében kifeszített vásznon megmozdult a kép… Sajnos a város később, az első csehszlovák köztársaság idején eladta az államnak a gyönyörű Darányi liget területét, ahol kikötő épült, s így garasok fejében teljesen elzárták a várost a vízparttól. Úgy látszik, Komáromban már akkoriban is így mentek a dolgok… Az Apolló mozi sorsa is beteljesedett 1927-ben, amikor a kikötőt bővítve lebontották épületét. De – bárminő fájdalom – térjünk vissza a Grand Kávéház történetéhez. Az utolsó boldog és gondtalan békeesztendőben a helyi lapokban megjelent hirdetések tanúsága szerint Horváth Laci, a „híres pápai szólista” és cigányzenekara, Lévai Laci, a hírneves cigányprímás bandája húzta a földszinti kávéházban a nagyérdeműnek a talpalávalót, majd a keserédes csendes hallgatót. Köröskörül az asztaloknál a helyőrség cifra atillás tisztjei tették a szépet a komáromi fehérnépnek, az egyik sarokban Fülöp Zsigmond főszerkesztő és Baranyay József szerkesztő diskuráltak a Komáromi Ujság készülő legújabb számának tartalmáról. Zsiga bátyánk akkor még bizonyára nem sejtette, hogy húszegynéhány év múlva ő lesz szeretett városának első embere… Ma már csak a sárguló fényképek őrzik a földszinti kávéház és étterem gyönyörű tükör borítású falait, csodás faragású bútorait és ugyancsak az ebek harmincadjára jutott további berendezési tárgyainak az emlékét. A helyi tiszti kar tagjai, köztiszteletben álló polgárok és jómódú környékbeli birtokosok pihenő- és találkozóhelye volt itt, míg az emeleten ugyancsak szépen berendezett szállodai szobák várták a megfáradt és pihenésre vágyó vendégeket. Amikor a jó idő megengedte, a Duna-partra néző oldalon esőtől és napsugártól védő féltető alatt kávézhattak,

A Grand Kávéház száz év előtti hirdetése a Komáromi Ujság hasábjain
A Grand Kávéház száz év előtti hirdetése
a Komáromi Ujság hasábjain

fagylaltozhattak, kortyolgathatták a jóféle neszmélyi és monostori borokat a vendégek. Gyökeresen megváltozott itt is az élet a vesztes első világháború okozta impériumváltás után. Az épület Duna-parti oldalának földszintjén 1921-ben nyílt meg a Hoffmann vendéglő, amelyet már cseh tulajdonos jegyzett, s az épület az Agrosol szövetkezet tulajdonába került. 1938-at követően a Kereskedelmi Grémium székelt az egykori Grand Kávéház épületében, majd ugyanebben az esztendőben Koncz Lajos komáromi pincér nyitotta meg a földszinti helyiségekben „Aranyhordó” kávéházát és vendéglőjét. Azután a történelem ismét közbeszólt. Feljegyezték, hogy a második világháború utolsó esztendejének márciusában rövid ideig a kifosztott épületben ütötte fel főhadiszállását Holosztyakov ellentengernagy, a szovjet dunai flottila parancsnoka és vezérkara, s attól az időtől kezdve hosszú évtizedeken át a szovjet hajózási kirendeltség bitorolta a jobb sorsra érdemes épületet. Ha ma körüljárjuk és jobban szemügyre vesszük a néhai Grand Kávéház szebb időket is látott épületét, láthatjuk, hogy nem múlt el fölötte nyomtalanul a több mint száz esztendő. Megérett a felújításra. Ez azonban csak az érem egyik oldala, ahogy mondani szokás – a külcsíny. Ám méltó „tartalommal” is meg kellene tölteni, mert ami manapság az épületben található… Nos, ne részletezzük. Komáromnak – világraszóló szégyen – nincs egyetlen reprezentatív szállodája (istenigazában az Európa-szálló sem volt az!). Lehetne, mert az épülete áll, mégpedig 1901 óta. A rendszerváltást követően valamennyi polgármester és önkormányzat azt a célt tűzte zászlajára, hogy Komárom jövőjét az idegenforgalom fellendítésére alapozza. Nézzünk körül, vajon így van-e, így történt-e. A mindenkori városatyáknak, úgy látszik, hályog van a szemükön, mert azt látják, amit látni szeretnének, és nem azt a lesújtó valóságot, amelyet Komárom lakossága nap mint nap megél. De talán elég is a „papolásból”, mert hamarosan özönlenek majd a magyarázatok, hogy – miért nem lehet… A város legszebb szecessziós épületéből remek szálloda lehetne. Így, feltételes módban. Ám mit akarunk akkor, ha visszakapott jussunkkal, a poliklinika hajdani, majd hogy nem rommá vált épületével sem tudunk mit kezdeni? Erre mondják mifelénk, hogy éhes disznó makkal álmodik…

NÉMETH ISTVÁN

DUNATÁJ HETILAP

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here