HAZA DUNATÁJ Véradás és évzáró taggyűlés Martoson

Véradás és évzáró taggyűlés Martoson

1082
hirdetés

Idén február 13-án tartotta évzáró  taggyűlését a Szlovák Vöröskereszt martosi alapszervezete. A meghívott vendégek között ott volt Mgr. Németh Károly, a járási szervezet igazgatója és Martos polgármestere, Keszegh István mérnök.

Martovce2Az évzáró taggyűlés programját Kis Hajnalka ismertette, mely a helyi református alapiskola tanulóinak színvonalas műsorával kezdődött. A műsor betanításáért külön köszönet jár Kocsis Klaudiának. A gyerekek műsorát Janík Gábor pénztáros beszámolója követte a tavalyi év tevékenységéről. A tagság egyperces néma felállással emlékezett meg a decemberben elhunyt György Adorjánról, a martosiak aranyérmes véradó elnökéről. Az alapszervezet tavaly három véradást szervezett harminc résztvevővel, akiket mindezért elismerés illet. A tagság emellett egyéb aktivitást is végez, a falunapon például tombolát árultak, decemberben pedig a Mikulást a szervezet hívta meg a faluba, aki 34 gyermeknek osztott csomagot. A szervezet idei tervében ugyancsak három véradás szerepel, az első már le is zajlott február 4-én 15 véradó részvételével. Emellett tervezünk kirándulást, húsvéti bált és Mikulás-napi rendezvényt is. A vitában felszólaltak meghívott vendégeink is, megköszönve a Vöröskereszt martosi alapszervezetének az egészségügy érdekében végzett tevékenységét. Ezt követően a 106 főből álló tagság megválasztotta új vezetőségét, Janík Gábor elnököt, György Zdenka alelnököt, Marx Zsuzsanna könyvelőt, Kis Hajnalka és Balla Szilvia egészségügyi felelősöket, Varga Gabriella és Hegedűs Lajos kultúrfelelősöket, valamint György Ibolya és Dobosi Mónika ellenőrző bizottsági tagokat. Az utolsó ünnepélyes programpont a véradók megjutalmazása volt. Aranyérmet kapott a negyvenszeres véradó Tanka János, ezüstérmet a hússzoros véradó Varga Tibor, Horňák László és Pinke László, bronzérmet pedig a tízszeres véradó Kurčík Michal és ThDr. Szénási Szilárd. Tavaly vért adtak még: Erdélyi Zoltán, Dobosi Mónika, Balla
Szilvia, Marx Zsuzsa, Janík Gábor, György Ibolya, Forró Beáta, Kocsis Klaudia, Horváth Ferenc, Maitz György, Kis Olivér, Kis Hajnalka, Izsák Miroslav, György Zdenka, Hegedűs Lajos, Jóba Zoltán, Pinke Andrej, Répás Katalin, Kelemen Marianna, Tóth René, Turancsik Patrik, Tóth Julianna, Nguyen János és Csongrádi István.

Janík Gábor

DUNATÁJ HETILAP

fotó: wikipedia

hirdetés
Previous articleSamu István lett az MKP járási alelnöke
Next articlePórul járt „biokertész” Ógyallán