HAZA DUNATÁJ Véget ért egy fejezet…

Véget ért egy fejezet…

1077
hirdetés

360px-Komárom424

… amely több mint száz éven át egyben a magyar, majd később a felvidéki magyar szakképzett mezőgazdászok nevelése legfontosabb történelmi időszakát képezte. A gadóci Mezőgazdasági Szakközépiskola 2009-ben zárta be kapuit annak következtében, hogy éppen demográfiai hullámvölgyben járt az ország. Azóta már tangazdaságát feldarabolva, apránként eladogatták, lehetetlenné téve az iskola működésének esetleges későbbi beindítását. Félő volt, hogy az épületet járáson kívüli érdeklődők vásárolják meg, ám a megyegyűlés legutóbbi ülésén végképp eldőlt, hogy az iskola igazgatósági épületét, félig kész tantermeit és diákszállóját az ógyallai telephelyű Sawium Kft. vásárolja meg 750 ezer euróért. Ez ugyan az eredeti vételár kétharmada csupán, azonban az eladásnál tekintetbe vette a megyei képviselőtestület, hogy a komplexum védelme és állagmegőrzése évente több mint 50 ezer eurót vett ki a megye kasszájából.

DUNATÁJ HETILAP 7/2016

FOTÓ: Szeder László /wikimedia.org

hirdetés
Previous article„Külföldre” szakosodtak
Next articleOscar-díj – A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat