Kezdőlap RÉGIÓ Várva várt diákhét a Selye János Gimnáziumban

Várva várt diákhét a Selye János Gimnáziumban

31
MEGOSZTÁS

img_0670  img_0546

Idén is változatos, színes programokat kínált a Selye János Gimnázium diákjainak a hagyománnyá vált Diákhét. A tanév első negyedévének lezárása után különböző programokkal oldjuk fel a feszített tanulás okozta feszültségeket.

November 15-én tíz órától Klobusitzky György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának docense tartotta meg előadását elsős diákjainknak. A tanár úr ötvözi a bűnmegelőzést a baleset megelőzéssel. Mindenfajta preventív területet érint: a drogbűnözést, általában a bűncselekmények áldozattá válásának a problematikáját, hogy milyen veszélyforrások leselkednek a gyermekekre, akár az internet világában, akár a hétköznapokban, az iskolában. A rendőrtiszteket oktató szakember nem csak kiváló pedagógus, és nem mellesleg a kábítószerekből fakadó gondok és a közlekedési veszélyek szakértője, hanem kiváló showman is, aki olyan szenvedéllyel tud a szenvedélymentesség fontosságáról beszélni, hogy azzal fiatalt és időset egyaránt ámulatba ejt. img_0692Klobusitzky György előadásának célját úgy fogalmazta meg, hogy „ő nem rábeszélni akarja a hallgatóságot, hanem kedvet akar nekik csinálni ahhoz, hogy maguktól jöjjenek rá a szenvedélymentesség fontosságára. Ehhez persze meg kell őket hökkenteni.” Erre szolgál a rendkívül gazdag képbankja, a sok effekt, a sötétség és az ő különleges előadásmódja. Mint minden évben most is kis ajándékokat hozott, és természetesen vastapssal zárult az előadás. Még aznap este a diákbálon a táncolni akarók egészen éjfélig rophatták gimnáziumunk aulájában. November 16-án, szerdán hagyományos diáknappal zártuk a hetet. Reggel az elsős és kisprímós diákok hangosan énekelve érkeztek iskolánk udvarára, ahol generációváltásra került sor, hiszen igazgatónk fia, Andruskó Zoltán segítőtársaival együtt megfosztotta hatalmától Andruskó Imre igazgatót, s az iskola kulcsát Elek Máté, IV. A osztályos diákigazgató kapta meg. Elsőseink hangos énekszóval vonultak át a Klapka térre, ahol fogadta őket a város polgármestere is. Ezek után a Városi Sportcsarnokban folytatódott az avatás. A kerettörténet minden évben más és más, idén a veszélyes Éhezők Viadalán kellett összemérniük ügyességüket. A sportjátékokon, ügyességi vetélkedőkön kívül a fiatalok szellemi fejlődéséről sem feledkeztek el a negyedikesek. A img_0554legnagyobb sikert – mint minden évben – az elsősök és a kis prímósok műsorai aratták. Mindenkinél látszott, hogy a megelőző heteket végiggyakorolták, s ennek eredményeként fergeteges előadásokat láthattunk. Minden osztályt vastapssal jutalmazott a közönség. A pontozás után eldőlt, az I.D osztály lett a legügyesebb, legkreatívabb, a legjobb műsor előadói pedig az I.B diákjai lettek. Az elsősök avatása hagyományosan eskütétellel ért véget. A napot a tanár-diák foci zárta, melyet a tanárok nyertek meg, folytatva ezzel a sokéves veretlenségi sorozatukat.

Ez évben immáron 23. alkalommal került megrendezésre a Nagy Károly Matematikai Diáktalálkozó november 18. és 20. között Keszegh István és Horváth Katalin főszervezésében. A diákhét folytatásaként a keddig 18. életévüket betöltő diákok önkéntes véradására is sor került. A komáromi kórház idén is csatlakozik a Szlovák Vöröskereszt által meghirdetett Diákvércsepp országos akcióhoz, amelynek mottója: „Tűrd fel az inged egy jó ügyért!”. Diákjainkat évente megszólítják, s egyben megnyerik ennek a fontos, közügynek számító önkéntes tevékenységnek. A diákhét egyik programpontjaként november 22-én majd 30 diák adhat vért, akik nemcsak másokon tudnak így segíteni, de így biztosak lehetnek abban is, hogy teljesen egészségesek.

November 22-23-án, kedden és szerdán pedig a végzős alapiskolások és szüleik számára nyílt napokat tartunk majd. Tájékoztatjuk az érdeklődőket a gimnáziumunkban folyó oktató-nevelő munka, az itteni pedagógiai program és az érettségi rendszer részleteiről, valamint a továbbtanulási, étkezési és kollégiumi lehetőségekről.

Aulánkban december 2-ig még megtekinthető a Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956 című vándorkiállítás a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából.

PaedDr. Králik Zsuzsanna

 

dunataj.sk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here