Kezdőlap RÉGIÓ Új mentőautók Dél-Komáromban

Új mentőautók Dél-Komáromban

10
MEGOSZTÁS

mentokVárosunk mentőállomása egy uniós projektnek, valamint az önkormányzat támogatásának köszönhetően rövidesen új, modern, automatikus garázskapukat kap. Az építészeti fejlesztés mellett a gépjárműpark is korszerűsödik. A témában március végén tartottak sajtótájékoztatót, ahol a megjelenteket Györfi Pál az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója köszöntötte.

Dr. Molnár Attila polgármester elmondta, az OMSZ és az önkormányzat együttműködésének kérdése még a tavalyi árvíz idején merült fel. A szavakat tettek követték. A folyamatban lévő uniós projekt a garázskapuk automatikáját biztosítja. A jelenlegi garázsok mérete azonban alkalmatlan az új mentőautók fogadására, ezek átalakítása az EU-s projektből sem finanszírozható, ezért a város önkormányzata azonnal jelezte, hogy ennek költségét vállalja, minek fejében két új, valamennyi szükséges eszközzel felszerelt mentőautót kap a város. Jelen beruházáshoz a hivatal 8 millió forintot különített el saját költségvetéséből.

-Hiszem, hogy ezzel a korszerűsítéssel hatékonyabb lesz a mentés, a gépjárművek a legrövidebb időn belül lesznek képesek kiérni egy-egy helyszínre, így minél gyorsabb segítséget tudnak majd nyújtani a betegeknek. A mentőszolgálat és az önkormányzat között egyébiránt évek óta mintaértékű a kapcsolat. Példa erre, hogy néhány nappal ezelőtt a város által vásárolt szén-monoxid mérő öt komáromi társunk életét mentette meg. Az idei esztendőben további életmentő műszerek beszerzését tervezzük, így újraélesztő készülékeket tervezünk elhelyezni városunk több pontján is.

Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott emlékeztetett rá, hogy megyénkben az elmúlt időszakban több jelentős egészségügyi beruházás is indult.

-Hazánkban nagy szükség van az egészségügy korszerűsítésére: mentőállomások felújítására, mentőautók beszerzése, a szakellátás és a kórházak fejlesztésére. Ezért is fontos, hogy például a Selye János Kórházban épp a napokban indul a korábban bejelentett 1 milliárd forintos fejlesztési projekt is. A szaktárcának egy célja van, a beteg mihamarabb megfelelő ellátáshoz jusson. E beruházás értéke is ebben áll. A kormány feladata, hogy megadja azt a hátteret, ahol valamennyi egészségügyi dolgozó a lehető legjobb körülmények között tudja gyakorolni hivatását!

Dr. Burány Béla az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta, professzionális 21. századi mentőszolgálatot igyekeznek építeni.

– A magyarországi szolgálat immár 120 éves múltra tekint vissza. Bajtársaink hosszú évtizedek óta töretlen elszántsággal, és küldetéstudattal végzik hivatásukat. Munkánk nap, mint nap új kihívások elé állít minket, így azon vagyunk, hogy folyamatosan fejlesszük az infrastruktúránkat. Olykor azonban előfordul, hogy egy-egy beruházást nem vagyunk képesek önerőből megoldani. Ezért gondolom azt, hogy a komáromi önkormányzat támogató hozzáállása mintául kell, hogy szolgáljon más helyhatóságok számára is.

Galéria: Átépítik a mentőállomást

komarom.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here