HAZA HÍR-MIX Új kezdeményezés a Csemadok komáromi szervezetében

Új kezdeményezés a Csemadok komáromi szervezetében

687
hirdetés

Táncházsorozat a legkisebbeknek

418503_356657604365576_2001906565_nNéhány évvel ezelőtt a Csemadok komáromi szervezetének székházában a Feszty Árpád néptáncegyüttes elkezdte rendszeres próbáit. Stubendek László, a szervezet városi elnöke most arról tájékoztatott bennünket, hogy a közeljövőben elindul – egymást kiegészítve – a Barangolások a Kárpát-medencében című táncházsorozat is.
– Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a fiatalabb generáció tagjai is megismerhessék őseik népszokásait, dalait és táncait. Korpás György és társaik ezen a téren nagy munkát végeznek és már sok fellépésen bizonyították csoportjuk elhivatottságát – mondta Stubendek László. – Az elmúlt napokban Takács Péter mérnök, aki népzenészként is ismert, azzal az ötlettel fordult hozzánk, hogy indítsunk útjára egy új kezdeményezést, amely a rendszeres néptáncoktatásra épül. Az így született megegyezés alapján március 7-én, pénteken már sor kerül az első táncházi oktatásra, amely a Barangolás a Kárpát-medencében címet viseli. Este hattól fél nyolcig a gyermekek oktatására kerül sor, majd a felnőttek ismerkedhetnek meg a magyarlakta vidékek jellegzetes tánclépéseivel. Az oktatást Ölvecky Árpás és Ölvecky Kalmár Mónika irányítja, miközben az élőzenét a Pengő és az Árgyélus együttes biztosítja. Véleményem szerint újabb lépés történt a Csemadok kulturális életének gazdagítására.

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleTovábbi teendőink a Nyitra Megyei Önkormányzatban
Next articleÚj fénytechnika a szőnyi művházban