HAZA BELFÖLD Tovább emelkedett a Szlovákiába látogató turisták száma

Tovább emelkedett a Szlovákiába látogató turisták száma

847
hirdetés

turizmA 2015-ös rekordév után, idén januárban tovább emelkedett a Szlovákiába látogatóturisták száma – közölte honlapján a szlovák idegenforgalmi ügynökség (SACR) pénteken.

    Idén januárban a SACR által közölt statisztikák szerint 320 ezer turista választotta úti céljának Szlovákiát, ami az eddigi legmagasabb januári szám, és 31 százalékos éves emelkedést mutat. A turisták egyharmada külföldi (122 ezer), kétharmada pedig belföldi volt, a látogatottság növekedéséhez mindkét csoport szinte azonos mértékben járult hozzá.
    A külföldi turisták közül az év első hónapjában a legtöbben hagyományosan Csehországból (mintegy 30 ezer látogató) érkeztek Szlovákiába. A lista második helyén Lengyelország, a harmadikon Németország, a negyediken – a látogatók számának tekintetében egyedüliként csökkenést mutató – Ukrajna szerepel, majd az első ötöt, Ausztriát megelőzve Magyarország zárja. A Magyarországról Szlovákiába érkezett turisták száma januárban 6500 volt, a legnagyobb éves növekedéssel, 47 százalékkal több a tavaly januárinál.
    A Szlovákiát választó turisták száma az ország 1993-as létrejötte óta, tavaly volt a legmagasabb, 4,3 millió, és több mint harmaduk volt külföldi.


MTI

hirdetés
Previous articleJézus itt van közöttünk
Next articleVarázslatos kirándulás a mesék világába