HAZA GAZDASÁG Több alapélelmiszer áfája csökken Szlovákiában januártól

Több alapélelmiszer áfája csökken Szlovákiában januártól

971
hirdetés

afJövő januártól az eddigi 20 százalékról, 10 százalékra csökken több alapélelmiszer áfája Szlovákiában – a vonatkozó törvényt csütörtökön hagyta jóvá a pozsonyi törvényhozás.

    A csökkentés része annak a második szociális csomagnak, amelyet Robert Fico kormánya augusztusban jelentett be. A mérséklés az alapélelmiszerek meghatározott körére, kizárólag a friss élelmiszerekre vonatkozik.
Az intézkedéstől a kormány az alapélelmiszerek kiskereskedelmi árának csökkentését, illetve azt reméli, hogy ennek következményeként az érintett áruk elérhetőbbé válnak. Az élelmiszer áfa-csökkentést a kormányzat saját indoklása szerint azért korlátozta kizárólag a friss élelmiszerekre, hogy azzal elsődlegesen a hazai termelőknek segítsen.
Azt, hogy a 10 százalékos áfa konkrétan mely termékekre vonatkozik majd, rendeletekkel szabályozták, ami elvben lehetővé teszi, hogy az érintett áruk körét bármikor bővítsék vagy szűkítsék. Az alacsonyabb adókulcs egyelőre a tej és pékipari termékek közül csupán a kenyérre, a tejre és a vajra vonatkozik, valamint a húsfélék közül a friss és a hűtött szarvasmarha- a sertés-, a kecske- és juh-, a nyúl- és baromfihúsra, illetve az élő és hűtött édesvízi halakra.


MTI

hirdetés
Previous articleNem engedélyezik a kétnyelvű vasúti táblákat
Next articleKépekbe rejtett nemzeti imánk