HAZA vélemény Szüksége van Komáromnak 25 képviselőre?

Szüksége van Komáromnak 25 képviselőre?

1740
hirdetés

A kérdés apropóját az adja, hogy a kormány a parlamentben próbálta a települések, Európai szinten is magasnak mondható képviselői számait korrigálni. Minden jel arra mutat azonban, hogy ez nem fog sikerülni. Itt jegyeznénk meg, hogy véleményünk szerint a 150 tagú parlament is felesleges luxus egy ekkora országnak.

De térjünk vissza Komáromhoz. Kevesen tudják de az ide vonatkozó ma is érvényben lévő törvény alapján városunknak akár 15 képviselője is lehetne, ami 4 év alatt kb. 200 ezer euró spórolást jelentene. Aki figyelemmel követi képviselőtestületünk munkáját az valószínűleg észrevette, hogy annak efektivitása és minősége hagy némi kivánnivalót maga után. A gyakran éjszakába húzódó ülések, melyek végén  azzal szembesülhet az ember, hogy képviselőink úgyis úgy szavaztak ahogy azt 13.00 órakor mikor leültek a székükbe már régen eldöntötték, illetve, hogy egy maratoni színjátékot nézhettünk. Ez még nem is volna akkora baj, hiszen mondhatnánk, hogy legalább megdolgoznak a pénzükért. A baj ott kezdődik, mikor évek óta ugyanazokat az arcokat látjuk a testületben és közben például a város szinte valamennyi cége veszteséggel üzemel. Ezt már mindenképpen nevezhetjük problémának. Természetesen utópia volna a testületünktől azt várni, hogy 15-re csökkenti a választható képviselők számát, viszont a lakosok felé egy gesztust tehetnének ha azt legalább 21-re redukálnák. A körzetek száma már így is szinte a minimumon van (2+1), teljesen feleslegesnek tartjuk tehát a képviselők maximális számát. 

De beszéljenek helyettünk a számok:

Privigye (46830 lakos) – 25 képviselő
Poprád (51750 lakos) – 19 képviselő!
Trencsén (55593 lakos) – 25 képviselő

Komárom (34190 lakos)

Ezek után talán elmondhatjuk, hogy valóban nincs szüksége Komáromnak 25 képviselőre. Más lapra tartozik, hogy minden jel szerint megérdemli.

 

Jakab István, dunataj.sk

 

 

hirdetés
Previous articleFelvidéki előadóművész kapta a szuperhős szerepét
Next articleA Holokauszt tanítása – egy kicsit másképp, avagy utazás az Élet menetére…