HAZA SPORT Szlovák címvédés a női sílövők sprintversenyében, Szőcs 70.

Szlovák címvédés a női sílövők sprintversenyében, Szőcs 70.

977
hirdetés

Hibátlan lövészetének köszönhetően a szlovák Anastasiya Kuzmina megvédte címét a sílövők 7,5 kilométeres női sprintversenyében a szocsi téli olimpián. A szám magyar indulója, Szőcs Emőke 70. lett, így nem indulhat a keddi, 10 kilométeres üldözéses viadalon.

    Sikerével az orosz születésű Kuzmina az első női biatlonos, aki ugyanabban a számban két aranyérmet nyert ötkarikás játékokon. Mögötte szintén két hibátlanul célzó versenyző lett a második és harmadik az orosz Olga Viluhina és az ukrán Vita Szemerenko személyében.
    A naplementében kezdődő versenyen több nagy esélyes a mezőny elején rajtolt el, de ők valamennyien legalább egy lövést elrontottak. Az összetett világkupában vezető, egyszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok norvég Tora Berger és a vk-ban mögötte szorosan második fehérorosz Darja Domracseva rögtön az első, fekvő lövészetben rontott egyet, míg a sprintszám vk-versenyét vezető finn Kaisa Makarainen kétszer is célt tévesztett álló helyzetben.
    Mivel mindhárom nagy favorit legalább egy 150 méteres büntetőkörre kényszerült, amely nagyjából 30 másodperces veszteséggel jár, megnyílt az út a kevésbé esélyes versenyzők előtt, hogy hibátlan lövészettel dobogóra kerüljenek. Kuzmina, ahogy négy éve, úgy ezúttal is élt lehetőséggel. A hibátlanok között ő bizonyult a legjobb sífutónak, a közönség által hajtott Viluhinát csaknem húsz másodperccel előzte meg, míg a szám világbajnoki bronzérmesét, Szemerenkót több mint hússzal.
    A 28 éves Szőcs Emőke első lövő sorozatában fekve nem hibázott, azonban a másodikban, állásból kétszer is rontott, ez pedig így nem volt elég ahhoz, hogy a keddi üldözéses számban is elindulhasson. Ahhoz az első 60 között kellett volna végeznie, de ő 70. lett.
    „Kissé csalódott vagyok. Nem azért, mert bárki elvárt volna tőlem bármit, hanem én szerettem volna a legjobb hatvan közé kerülni. Ez világkupán, nehezebb mezőnyben már sikerült. Túl lassan lőttem és még így is kétszer tévesztettem, sajnos túlgondolkodtam a második sorozatot” – értékelt az MTI-nek a csíkszeredai születésű sportoló, aki hozzátette, a lécválasztással, illetve a vaxolással nem volt baja.
    Szőcs elmondta, a vártnál rosszabb szereplésében az is szerepet játszhatott, hogy csak egyetlen szakember volt velük, kettővel, egy edzővel és egy vaxmesterrel talán jobban sikerült volna a vasárnapi versenye. Ezt követően még jövő pénteken a nők 15 kilométeres egyéni versenyében áll majd rajthoz.
    
    Eredmények:
     sílövészet, női 7,5 km-es sprint, olimpiai bajnok:
     ————————————————–
   Anastasiya Kuzmina (Szlovákia) 21:06.8 perc (0+0 lőhiba)
2. Olga Viluhina (Oroszország) 19.9 mp h (0+0)
3. Vita Szemerenko (Ukrajna) 21.7 mp h (0+0)
…70. SZŐCS EMŐKE 3:08.6 p h (0+2)

    A sílövészet hétfőn a férfiak 12,5 kilométeres üldözéses versenyével folytatódik, melyben a norvég Ole Einar Björndalen minden idők legeredményesebb téli olimpikonjává válhat, amennyiben megismétli a szombati sprintszámban aratott diadalát.

MTI

hirdetés
Previous articleEgy méltatlanul elfeledett komáromi
Next articleA gyenge forint miatt Szlovákiából egyre több a vásárló