Kezdőlap BELFÖLD Százmilliók a vasutak korszerűsítésére

Százmilliók a vasutak korszerűsítésére

7
MEGOSZTÁS

A Szl48020xovák Köztársaság Vasúttársasága (ŽSR) jövőre uniós forrásokból és állami költségvetésből együttesen 381,68 millió eurót fordíthat a vasutak modernizálására, ami az idei tervhez viszonyítva 25,4 százalékkal, azaz 129,92 millió euróval kevesebb – tudható meg a SITA hírügynökség információiból.

A Közlekedés 2007 – 2013 (OPD) és az Integrált Infrastruktúra 2014-2020 Műveleti Programokból (OPII) merített tervezett kiadásokról van szó, amelyek a közlekedésügyi minisztérium hatáskörébe tartoznak, s szerepelnek a pénzügyminisztérium 2015-ös évre vonatkozó első költségvetési tervezetében.
Az OPD program keretében a vasutak korszerűsítésére uniós forrásokból jövőre 127,84 millió eurót fordíthatunk, ami az ideihez képest 64,8 százalékos csökkenést, 235,71 millió euróval kisebb összeget jelent. Az állami költségvetés általi társfinanszírozásból jövőre 22,56 millió euró várható, ami a jelenlegi tervhez képest 61,2 százalékkal, 35,58 millió euróval kisebb összeg.
A társfinanszírozáson kívül az állam 76,71 millió eurót adna erre a célra, ami az ideihez viszonyítva 14,7 százalékos csökkenést, vagyis 13,2 millió euróval kisebb összeget jelent.
Jövőre a 2007-2013-as programozási időszak összes pénzeszközét ki kell meríteni, mivel a felhasználásra nem kerülő összeg elvész. Az OPII program keretén belül a vasutak modernizálására uniós forrásokból 131,38 millió eurót, míg az állami költségvetés társfinanszírozásából 23,19 millió eurót fordíthatunk.
Az állam a két operatív programon kívül jövőre 8,32 millió euróval támogatná a vasúti infrastruktúra projektjeinek előkészítési munkálatait, ami az idei tervhez képest 7,8 százalékos emelkedést, 600 ezer euróval magasabb összeget jelent. Ezek az összegek tanulmányok és elődokumentációk elkészítésére és a nem megfelelően biztosított vasúti átkelőhelyek számának csökkentésére fordíthatók, továbbá a vasúti közlekedés modernizálására, fejlesztésére.
A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) a jövő évre vonatkozó költségvetési terv alapján nem számolhat egyéb beruházásokkal. Összehasonlításként megjegyeznénk még, hogy erre az évre a vasúttársaság számára eredetileg mindössze 382 ezer euró támogatást terveztek, amiből az uniós és állami támogatásoknak 191 ezer eurót kellett kitenniük. Idén új vonatok beszerzése is szerepelt a tervek között 56,41 millió euró értékben, ami 2013-hoz képest 12,4 százalékos növekedést, 6,22 millió euróval magasabb összeget jelent. Uniós forrásokból 48,04 millió eurót, társfinanszírozásból pedig 8,38 millió eurót kellett volna kitennie az említett támogatásnak.
A vasúti infrastruktúra üzemeltetéséről és a közszolgáltatásokról szóló szerződés bebiztosítására az állam jövőre összesen 477,5 millió eurót szán. A közlekedésügyi minisztérium ebből az összegből a vasúttársaság számára 272,5 millió eurót különítene el, amelyből 250 milliót az infrastruktúra üzemeltetésére, 22,5 millió eurót pedig a szállítmányozó cégek infrastruktúrához való hozzáférési költségeinek csökkentésére fordítanának. A két személyszállító vasúttársaság számára együttesen a továbbiakban is 205 millió eurós támogatást terveztek be.

Webnoviny.sk nyomán HCS, Felvidék.ma

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here