HAZA HÍR-MIX Stubendek László: Komárom pozitív kampányt érdemel

Stubendek László: Komárom pozitív kampányt érdemel

1077
hirdetés

„Amikor a komáromi polgárok megbízásából elindultam a polgármesteri hivatásért, úgy döntöttem, hogy végig pozitív kampány10648381_724287704291766_6049400463716562842_ot fogok folytatni” – nyilatkozta Stubendek László, Komárom független polgármesterjelöltje.

A Felvidék.ma-hoz eljuttatott közleményében Stubendek úgy fogalmaz, „kezdettől fogva arról akartam beszélni, ami Komáromot újra egy fejlődő és élhető várossá teheti”.
„Talán az ellenlábasaim is elismerik, hogy nem vagyok az a típus, aki mások befeketítésével, lejáratásával próbál mindenáron a csúcsra törni. De még ennél is nagyobb súllyal esik latba annak a felismerése, hogy városunk lakosai belefáradtak a sárdobálásba és végre érveket szeretnének hallani. Ezért is kezdeményeztem a polgármesterjelöltek nyilvános vitáját.
Ez nem jelenti azt, hogy megkerülném a válságos helyzetet, amit a jelenlegi városvezetés csak tovább mélyített. A hibákat fel kell tárni, hogy mielőbb orvosolhassuk azokat. Nem kívánom továbbá megkerülni azt a pártpolitikai paktumot sem, ami újabb négy évre bebetonozná a városházán az önző egyéni érdekek politikáját. Mindez felelőtlenség és a november 15-ei választások tétjének elhallgatása lenne” – vélekedik Stubendek.
Nyilatkozatában kifejti, aljasnak tart minden olyan megnyilvánulást, ami a jelölteket személyükben támadja. „Nem kivétel ez alól az egyes jelöltek óriásplakátjainak megrongálása sem. Az ellenfél hitelének rombolása, az árulózás nem egyeztethető össze a tisztességes verseny szellemével” – szögezi le.
Hozzáteszi: „Kampányidőszak ide vagy oda, egymás emberi méltóságát tiszteletben kell tartanunk. Ezért is vettem sajnálattal tudomásul, amikor Bastrnák Tibor a korom kapcsán intézett ellenem kirohanást. A túloldalon sajnos úgy tűnik, még mindig így megy ez: használható érvek híján csak a személyeskedés marad.
Tibornak ezúton is azt kívánom, hogy ebben a korban legalább ő is ilyen jól bírja majd tartani az iramot, ahogy én. Egyébként nem kívánok a korral foglalkozni, nem lenne elegáns kihasználnom a nálam fiatalabb jelöltek tapasztalatlanságát.
Egyesek most abban bíznak, hogy a szavazófülkékben a gyűlölet mozgósít a legjobban. Én viszont úgy gondolom, hogy csakis a jószándék és a megértés szabadítanak fel pozitív energiát. Komáromnak ma erre a mozgósító erőre van szüksége” – áll Stubendek nyilatkozatában.

Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleMária Zavarská-emlékverseny
Next articleKomáromi Függetlenek Csoportja