HAZA KULTÚRA Stirber Lajos: Summa summarum

Stirber Lajos: Summa summarum

861
hirdetés

A komáromi Gaudium vegyes kar 12. évadjáról

 

A kórus tagjai 2014. június 27-én rendhagyó próbára jöttek össze: kottacsomagjaik helyett „pakkokkal” érkeztek. A „lányok” pakkjából „mi jó falat Szem-szájnak ingere” – finomabbnál finomabb étkek kerültek elő, a legényekéből meg finom nedű – a hegy leve, hiszen a társaság most évzáróra, lazítani jött össze.

A dalostársakat Pipper László, a kórus elnöke köszöntötte: kívánt szép estét, gaudiummal teli jó szórakozást. Majd – a DVD-ken rögzített szerepléseket felidézve – közösen értékeltük a szeptemberben indult és júniusban befejeződött évadot; a kórus tevékenységét. 2013. szeptember 21. – a TÜKÖR polgári társulás és a németországi Hunnia Baráti Kör közösen szervezett Merre tovább felvidéki magyar ifjúság című konferenciáján adtunk – a szervezők köszönő szavaiból s a közönség tapsából ítélve – nagysikerű műsort. Október a novemberi morvaországi kórusfesztiválra való felkészülés időszaka volt. Közben eleget téve a szervezők – Dél-Komárom képviselőtestülete – felkérésének, november 6-án, a két Komárom egyesítésének 75. évfordulója alkalmából rendezett emlékesten énekeltünk – sikerrel. November 22-24. – a morvaországi Zábřehben, a helyi Slavice női kar meghívására, résztvevői voltunk a Kálikuv podzim elnevezésű kórusfesztiválnak, ahol az énekkar „A magyar szerzők műveinek tolmácsolásáért” – különdíjban részesült; „kirándulásunk” felejthetetlen, élményekkel teli három nap volt. December 9. – a Szent András templomban Kodály Zoltán Magyar miséjét énekeltük – nagy örömmel (egykori kórustagunk) Nagy Péter atya első komáromi szent miséjén. December 13. – a Tiszti pavilon hangversenytermében megtartottuk a „jókais kórusok” hagyományosan (teltházas) Adventi hangversenyét. A január ismét a tanulás – egy Kóruskabaréra való felkészülés – időszaka volt. Mivel február 15-én, a Tiszti pavilonban tartott előadásra sokan nem jutottak be, így március 9-én Kóruskabarénkat megismételtük. A második előadás is telt házat vonzott. A nagy sikerhez nagyban hozzájárult jóbarátaink – Balogh Rózsa énekművész és felnőtt növendékei: Paksi Júlia, Simon Orsolya, Grassl Ferdinánd; Dráfi Mátyás Jászai-díjas érdemes művész; Nagy Ferenc versmondó; Pfeiferlik Tamás énekes-szólista, Rigó Pál prímás – hegedűművész – fellépése. Ezúton is köszönjük nívós közreműködésüket! Április-ban újfent két nagyszabású rendezvényünkre hívtuk a nemesebb zenét is kedvelőket; 11-én a XIII. VOX HUMANA, a komáromi énekkarok hagyományos tavaszi hangversenyére a Vmk-ban, a mintegy 350 (többségében gyermek), 26-án pedig a helyi Vmk és kórusunk (a Gaudium polgári társulás) által szervezett Nemzetközi kórustalálkozóra, amelyen 250 (többségben) felnőtt énekesnek tapsolhatott a Tiszti pavilon dísztermét zsúfolásig megtöltő kedves közönségünk; mint általában mindkét hangversenyen csak a protokoll-sor maradt üresen. A következő hónapban is két fellépésünk volt. Május 17. – kedves kötelességnek tettünk eleget: az ifjú házasokat Szabadszálásiékat – Hajnalkát, szeretett kórustagunkat és Ricsit, kedves barátunkat – ajándékoztuk meg esküvőjükön, Szíjjártó Jenő: Zoborvidéki lakodalmas című kórusművének előadásával. Május 23. – a Kultúrpalota dísztermében, közösen a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesülettel, Egressy Béni, a költő, műfordító, librettista, zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából rendeztünk nagyszabású – a közönség állótapsát kiérdemlő – emlék-estet. Június 7. – a Komáromi Magyar Gimnázium Tanárai és Öregdiákjai Baráti Köre által szervezett kétnapos juniálisának – a délelőtti Nagytalálkozó ünnepi műsorának, majd a délutáni szabadtéri szórakoztató műsornak – voltunk közreműködői; mindkét fellépésünkkel kiváltva a publikum elismerését. A 27-iki rendhagyó próbán volt hát mire koccintanunk; így a felszabadult nótázás sem maradt el.

Ezúton is köszönöm: a kórustagoknak a velem, hozzátartozóiknak pedig a velünk való együttmunkálkodását; a kórus elnökségének – Kis Anitának, Kolozsi Ildikónak, Pipper Lászlónak a 2 énekkar való törődést; Fekete Éva, Kalmár Zsuzsanna tanárnőknek a szakmai, Rigó Katalin és Grassl Ferdinánd kórustagoknak az önzetlen szervezői segítségét. Továbbá köszönjük Komárom Városa, Mátyás Katali (Jókai Mór Alapiskola), Varga Anna (Vmk) és Viera Vlčková (RMK) igazgatónők, valamint a magánvállalkozók: Barthalos István, Bott Frigyes, Csicsó Péter hathatós támogatását.

A Komáromi Városi Művelődési Központ (Vmk) és a Jókai Mór Alapiskola Gaudium vegyes kara 2014/15-ös „évadja” is gazdagnak ígérkezik. Az énekkarnak hagyományos saját rendezvényei – Adventi hangverseny, VOX HUMANA, Emlékestek – mellett több, a régión belüli és határon túli – Pápa, Solymár, Zábřeh meghívásnak is eleget kell tennie.

Az új évad első próbáját 2013. szeptember 2-án tartjuk. Minden egykori kórustagot (de énekelni vágyó barátaidat is) szeretettel vár és gaudiummal, azaz örömmel fogad a GAUDIUM vegyes kar. Próbalehetőség hetente kedden vagy csütörtökön (amikor idődből futja) este 17.30-tól 19.30-ig, továbbra is egykori iskolád: a volt II. lakótelepi, majd Béke Utcai, ma Jókai Mór Alapiskola épületében.

Gyere! Ne tétovázz! Szívleld meg a kodályi „üzeneteket”: „Nem magunkért, hanem egymásért élünk”, „Az ének megszépíti az életet, az éneklők másokét is”!

Stirber Lajos

a GAUDIUM karnagya

a Magyar Kultúra Lovagja

hirdetés
Previous articleHatalmas baleset a Forma-1-ben
Next articleNemzetközi előadók a MartFeszten