HAZA DUNATÁJ Sikerül időben bővíteni az úthálózatot, vagy közlekedési káosz lesz Komáromban?

Sikerül időben bővíteni az úthálózatot, vagy közlekedési káosz lesz Komáromban?

2315
hirdetés

Bővülő Kaufland, új Lidl, épülő híd, egyelőre elkerülő út nélkül

Nem először próbáljuk az illetékesek figyelmét felhívni arra, hogy az új híddal kapcsolatosan komoly problémák merülhetnek fel, ha a teherforgalom elterelő út hiányában a városon keresztül halad majd. Érdekes módon csak arról szólnak a tudósítások, hogy milyen tehersúllyal veszik majd igénybe a város főútját a Magyarországra távozó kocsik, arról viszont nem, hogy odaátról is érkeznek majd kamionok, amelyek Lengyelország felé folytatják útjukat. És mi van azokkal a tehergépjárművekkel, amelyek úticélja a komáromi kikötő? Dicséretre méltó ütemben halad Komárom útjainak felújítása. Elsősorban a belváros utcái voltak már katasztrofális állapotban. Igaz, a folyamatos munkamenet néha akadályokba ütközik, hol ásatások, hol pedig az elavult közművek cseréje miatt, de a gépjárművezetők örülnek a gödörcsapdák nélküli új aszfaltrétegnek. Érdemes azonban elgondolkodni azon, vajon első lépésben nem kellett volna a Pozsony-Komárom közötti főút felüljárójáról megoldani a lehajtást, amely mentesítette volna a belváros forgalmát? Ennek alapján a VII-es lakótelep felé mehettek volna a kikötőbe a tehergépkocsik úgy, hogy nem kellett volna érinteniük a belváros forgatagát. Néha az az érzésünk, hogy egyes képviselők minden áron politikai tőkét kovácsolnak olyan kezdeményezésekből, amelyeket inkább a fiatalos hév, mintsem a józan megfontoltság vezérel. Most például „megfeledkeztek” arról, hogy a főútról vezető lehajtók tervei már több, mint tíz éve elkészültek…
Mindenképpen szakemberekkel kellene tehát megvitatni a közlekedés fejlesztését, nehogy hatalmas dugók alakuljanak ki az új üzletnegyed miatt. Csak egy rövid végszó: Ki tudná megmondani, mikor és mikorra igérte először Bastrnák Tibor expolgármester az új komáromi híd átadását? Most sürgeti az elkerülő utat, az új Vághidat, az Apáli feletti felüljárót. Az önkormányzat ülésén az érintett tervezőcég tervei szerint 2025-re elkészíti a kivitelezői rajzokat. Utána pedig jöhet az újabb ígéretcsomag…

DUNATÁJ HETILAP 31/2017

KÉP: pixabay.com

hirdetés
Previous articleToborzó
Next articleÚj helyiségeket kaptak