HAZA DUNATÁJ Séta a nőkért, a mellrák ellen

Séta a nőkért, a mellrák ellen

1286
hirdetés

Gúta új keletű hagyományává válhat az a kezdeményezés, amelyet tavaly rendeztek először a Magyar Rákellenes Liga gyakorlata alapján. Dr. Németh Ivett mérnök szervezésének köszönhetően mintegy 150-en vonultak fel a város főútján, emlékezve azokra is, akiket ez az alattomos kór elragadott közülük.

Idén október 13-án, a felvonulás előestéjén a kultúrközpont Libresso-termében 18 órától dr. Both László radiológus tart előadást a különféle ráktípusok időbeni diagnisztizálásáról. Szombaton a menet, vagyis a Séta a mellrák elleni harc jegyében nevet viselő rendezvény 14 órakor indul a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola hátsó udvaráról a vmk előtti térre, ahol Mgr. Szlovák Marián, a Nagyboldogasszony-plébániatemplom esperese mond áldást, majd a résztvevők közös ima keretében felengedik a remény léggömbjeit.

DUNATÁJ HETILAP 40/2017

hirdetés
Previous articleLas Vegas-i lövöldözés – Nevadai seriff: a rendőrség kiérkezése előtt végzett magával a támadó
Next articleCOCÓ idei utolsó győzelme