HAZA RÉGIÓ Selyések a pozsonyi Parlamentben

Selyések a pozsonyi Parlamentben

992
hirdetés

Parlamenti latogatas_IIIDAmint minden tanévben, az ideiben is részt vehetett osztályunk egy tanulmányi kiránduláson, melynek szervezői Farkas Adrianna tanárnő, osztályfőnökünk, valamint Csémy Marianna tanárnő voltak.

Ezúttal Pfundtner Edit, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa képviselőjének a meghívására tettünk látogatást Pozsonyban, hogy betekintést nyerjünk a parlamenti  törvényhozási folyamatba. A képviselőnő szívélyes köszöntője után az Alkotmányjogi Bizottság üléstermében foglaltunk helyet. Átfogó ismertetője közben megvendégeltek bennünket.

A következő állomás a parlamenti szavazás megtekintése volt a látogatói balkonról, majd egy élőben közvetített projekt résztvevői lehettünk, amelynek témája a gyermek- ill. diákbántalmazás volt. A téma sajnos aktuális, egy rövid előadás keretében mi is bekapcsolódtunk egy interaktív tesztelésbe. Két osztálytársunk személyesen is nyilatkozott az újságíróknak.

Peter Pellegrini, a szlovák Parlament elnöke is megtisztelt társaságával, közös fotó is készült, mi pedig évkönyveket ajándékoztunk neki. Kilépve a Parlament épületéből már várt ránk Korpás Árpád, történész, aki egy városnéző körútra vitt bennünket. Rövid időn belül rengeteg információval gazdagodtunk, miközben megismertük Pozsony óvárosi részét, a legszebb nevezetességeket.

A kétórás szabad program során mindannyiunk jóízűen fogyasztotta el a „megérdemelt” frissítőt.

Osztálytársaink nevében is leírhatjuk, hogy megint gazdagodhattunk, új információkkal, élményekkel és nem utolsósorban egy kellemes nappal.

Sándor Karina és Szabó Nikolett (III.D)

a Selye János Gimnázium diákjai

 

KÉPEN:

A diákok Farkas Adrianna és Csémy Marianna tanárnőkkel, a képviselőnőnek és Peter Pellegrininek, a Parlament elnökének társaságában

hirdetés
Previous articleHADIJÁTÉK A MONOSTORI ERŐDBEN
Next articleFiat Ducato Panorama 130 Multijet L2H2: Nyolc személy plusz 2,5 köbméter