Kezdőlap HÍR-MIX Selyés diákok nem mindennapi sportsikerei

Selyés diákok nem mindennapi sportsikerei

63
MEGOSZTÁS

sportsikerek_koczkas-david sportsikerek_jakubek-adam

A komáromi Selye János Gimnázium diákjai nem csak a tanulmányi, hanem a sportversenyeken is sikeresen szerepelnek – ezt mutatja a gimnázium Nyitra megye iskolái között elért 4. helyezése a sportversenyeken elért eredményei alapján. A gimnazisták között viszont találunk olyanokat is, akik rendkívüli eredményeket értek el az iskolán kívüli sporttevékenységeken is.

Jakubek Ádám (I.D) a szeptember 17-24. között Szerbiában, Knjaževac városában megrendezett GPC erőemelő világbajnokságon ért el rendkívüli sikereket. Ádám a TEEN 1 kategóriában (13-15 éves korosztály) 100 kg alatti versenyzői között indult komplett erőemelésben. A versenyszám három részből állt. Guggolásban Ádám 160 kg-ot bírt el, fekvenyomásban 107,5 kg-ot nyomott ki, felhúzásban pedig 195 kg-ot sikerült felemelnie – mindhárom eredménnyel európai rekordot döntött. Összetettben a 462,5 kg-al Ádám az első helyen végzett.

Koczkás Dávid (II.A) kenusunk a szegedi Olimpiai reménységek versenyén ért el kiemelkedő sikereket szeptember 23-26 között, ahol több versenyszámban is indult. C1 kategóriában 1000 méteren első, 200 méteren második helyezést ért el. C2 kategóriában, vagyis párosban 1000 és 500 méteren második, 200 méteren pedig harmadik helyen végzett.

Mindkét fiúnak szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

Vajányi Orsolya,
a Selye János Gimnázium tanára

politikai hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Google Chrome 53.0.2785.143 Google Chrome 53.0.2785.143 Windows 7 x64 Edition Windows 7 x64 Edition
    Mozilla/5.0 (Windows NT 6.1; WOW64) AppleWebKit/537.36 (KHTML, like Gecko) Chrome/53.0.2785.143 Safari/537.36

    Koszonjuk szepen Vajányi Orsolya,
    a Selye János Gimnázium tanárának es az igazgató úrnak Andruskó Imrének, hogy a sportolokról is olvashattunk.
    Ez sajnos sok iskolában nem így mukodik. Itt a sportolók is tiszteletben vannak tartva
    KOSZONJUK SZÉPEN!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here