HAZA DUNATÁJ Samu István lett az MKP járási alelnöke

Samu István lett az MKP járási alelnöke

1177
hirdetés

Az MKP járási elnöksége jóváhagyta az új komáromi alapszervezet megalakulását

10170701_721314501256412_567186867494107387_nA Komáromi járás újjáalakult MKP-s elnöksége a tisztújító konferencia után alig tíz nappal, február 24-én megkezdte munkáját, amelynek elsőrendű feladata az elkövetkező hetekben az újjászerveződő komáromi helyi szervezet megszervezése volt.

A járási elnökség egyhangúlag azon a véleményen volt, hogy csakis a polgárok által elfogadott, társadalmi bázissal rendelkező komáromi emberekkel alakítható újjá a szervezet. Samu Istvánt, akit ezen az ülésen az elnökség 11:0 arányban (mivel ketten a szavazáskor már hiányoztak) megválasztott alelnöknek, azzal a javaslattal élt, hogy akik érintettek voltak a komáromi választók bizalmát nélkülöző politikai pártalkuban és egyéni gazdasági lobbicsoportok érdekeit tartották szem előtt, most vonuljanak háttérbe, várják meg a szervezet teljes megújulását. Ennek alapján a korábban feloszlatott és most újjáalapításra váró alapszervezet megalapításban ne legyen szerepük ezeknek a korábbi
tagoknak. Szabó Olga, Szalay Rozália, Samu István és Varga Péter megnevezte az alapszervezet megújításában részvevőket, akik még januárban – nyolcan – beadták kérelmüket az MKP országos elnökségéhez, hogy újra revitalizálják a komáromi helyi szervezetet. A járási elnökség az ülés elején még jelenlévő tagjai tíz igen és két nem szavazattal elfogadták azt a javaslatot, amelyben a Komáromi MKP járási elnöksége megbízott nyolc komáromi személyt, hogy alakítsák újra helyi szervezetet. Ezzel Komárom lehet az mkp 2010-ben elindult megújulásának speciális példája, amely még erősebb társadalmi bizalmi hátteret adhat a párt egészének a 2016-os választásokra. Kellemetlen, hogy a párt soraiban, igaz, már alapszervezet nélkül, a komáromi széteséshez hozzájáruló, megosztó személyiségek továbbra is mindent elkövetnek annak érdekében, hogy gyengítsék az MKP egységét. Elgondolkodtató, hogy ők azok, akiknek révén a komáromi alapszervezet csaknem a Most-Híd hálójába került. Mint ismeretes, a komáromi alapszervezetben – az önkormányzati választásokat követő újraválasztáskor – a vezetésben csak helycserékre került sor. Az elnöknő, Csintalan Zsuzsanna első nyilatkozataiban továbbra is a Híd és az MKP közötti szövetség elmélyítését, szorosabbra fűzését tartotta fontosnak, amikor a Híd országos elnöke, Bugár Béla egy nappal korábban már a sajtóban tett nyilatkozata szerint is elképzelhetetlennek tartotta a két párt közötti együttműködését.

DUNATÁJ HETILAP

fotó: facebook

hirdetés
Previous articleNyílt levél Kiskának – vegyen részt a moszkvai ünnepségen!
Next articleVéradás és évzáró taggyűlés Martoson