HAZA BELFÖLD Romáknak épít bérlakásokat Fülek önkormányzata

Romáknak épít bérlakásokat Fülek önkormányzata

817
hirdetés

hgKétszáz millió forintnak megfelelő euró EU-támogatásból roma családoknak építtet bérlakásokat Fülek belvárosában a felvidéki város önkormányzata.

    Agócs Attila a Most-Híd által támogatott független polgármester az MTI-nek elmondta: losonci vállalkozókkal a kivitelezői szerződést a héten írták alá. A rászoruló és „arra érdemes” családoknak még az idén szeretnének új otthont biztosítani.
A program keretében tizenkét lakásból álló társasházat építenek a belvárosban, a vasútállomás közelében. Itt olyan családok kapnak elhelyezést, akik „integrálódtak a többségi társadalomba”.
Szigorú feltételeknek kell eleget tenniük azoknak, akik szeretnének a füleki önkormányzat lakásépítési programjába bekerülni. A 25 százalék feletti munkanélküliséggel küszködő településen az új lakásba költözés feltétele egyebek között az, hogy legalább az egyik szülő állásban legyen – közölte Agócs Attila.
A polgármester megjegyezte, program célja nem pusztán a szociális lakásépítés, hanem a szegregált környezetből kitörni szándékozó romáknak szeretnének segítséget nyújtani. Az első lakókat a nyár során a cigányság képviselőivel közösen választják ki.     Agócs Attila megjegyezte: tovább szeretnék bővíteni a cigányság felzárkóztatását célzó programjukat.
Az önkormányzat különböző bizottságaiban is helyet biztosít a cigányság képviselőinek, hogy „érezzék, nem nélkülük döntenek róluk” – mondta a polgármester.     A tizenegyezer lakosú felvidéki városban 32,7 százalék a roma lakosság aránya.


MTI

fotó: illusztráció

hirdetés
Previous articleKomáromiak a Budapest-Bamakón
Next articleHozzászólás, avagy Miért magyar iskolába?