Tudtuk, hogy jó ideje gyengélkedik, ennek ellenére mély fájdalommal vettük tudomásul a hírt: Rigó Pál, a kiváló komáromi hegedűművész-prímás életének 83. évében, 2017. szeptember 20-án elhunyt.
Még csak kis iskolás voltam (a múlt század ötvenes éveiben), így már nem emlékszem pontosan, a városi hangszóróból hallottuk-e, vagy más módon röppent fel a bennünket, Kovács utcaiakat lázba hozó hír, miszerint szenzációs műsor lesz a Legényegyletben: Tarics Jancsi gitározni fog meg fütyülni és a Rigó testvérek – az ikrek – Péter meg Pali is fellépnek. Azóta ismertem őt és néztem fel rá, a komáromiak büszkeségére, a nagy tehetséggel megáldott, majd fokozatosan legendás hírűvé váló hegedűművész-prímásra, aki kiváló zenekarával, a Rigó-zenekarral járta az országot, később a világot. A komáromi ifjak több nemzedéke számára kimondottan ünnep volt, amikor a Rigó-zenekar idehaza muzsikált, s az ő zenéjükre táncolhattunk. Palival személyes ismerősökké csak néhány évvel ezelőtt lettünk, azóta, mióta a komáromi nyugdíjasok klubjának Klapka György Dalköre – Pali, mint a dalkör hegedűse – vendégszereplője lett a Vox Humana, a komáromi énekkarok fesztiváljának.
Nagy megtiszteltetés és öröm volt számomra, hogy ez az ízig-vérig lokálpatrióta, ez a köztiszteletnek örvendő nagy művész nem utasította el kérésemet: emlékezzünk, mesélje el nekem (hadd írom meg) sikeres életútját; az írás 2013 februárjában jelent mag a Dunatájban.
Beszélgetésünk során azt tapasztaltam, hogy Pali szerénységénél csak csodálatos tehetséggel párosuló intelligenciája volt nagyobb. Szeretetteljes tisztelettel emlékezett arra, hogy a hajdani komáromi Pihegő lakótelep mennyi nagyszerű cigányzenészt adott a magyar zene világának. Többek között, hogy a pesti híresség, a virtuóz prímás, Lakatos Sándor édesapja, Lakatos Flóris is a Pihegőben látta meg a napvilágot. A tisztelet és a hála hangján szólt szeretett édesapjáról, Rigó Jánosról, aki maga is prímás volt, aki megengedte neki, hogy már 10 évesen játsszon a zenekarában, hogy tanulja a prímásmesterséget; s csakúgy Dezső „bácsikájáról”is, aki őt a kottaolvasásra tanította. Mikor aztán 1950-ben újra megnyílt a zeneiskola „…megint nagyon jó kezekbe kerültem, a drága Krizsán tanár úr növendéke lettem. Nagyon szerettem őt, és ő is szeretett engem. A tanár úr testvéremmel, Péterrel együtt bevett bennünket az akkor általa alapított Csemadok-zenekarba.”
Pali tehetségére hamarosan felfigyel a szakma, felvételt nyert a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes – a NÉPES zenekarába, mi több, annak ellenére, hogy ő volt a zenekar legifjabb tagja, koncertmester helyettesnek választották. „Egy év alatt elkészült az együttes bemutató műsora – 60 tagú énekkar énekelt, 16 pár táncolt, mi meg 32-en, egytől-egyig kottaismerő cigányzenészek mindent eljátszottunk, amit csak kellett.
A bemutatóra a Szlovák Nemzeti Színházban került sor, felejthetetlen nagy siker volt. „«Jóakaróink» ezt nem tudták elviselni, a NÉPES-t hamarosan beszüntették. Mikor ez tudomásunkra jutott, úgy sírtunk, mint a kisgyerekek.”
Az együttesben szerettek egymásba Apollóniával (ő kórustag volt), majd akivel több, mint ötven éven át éltek boldog házasságban. Elérzékenyülve mondta „nagyon jó és szép asszony volt”.
A NÉPES megszűnését követően Palink hazajött Komáromba, zenekart alapított. A Centrál kávéházban muzsikáltak. 1955-ben Pozsonyban vizsgát tett, hivatásos zenésszé lett. Zenekarával járta az országot-világot – Ótátrafüreden, még Gagarinnak is muzsikált.
„A legtöbbet Bécsben, a Hilton szállóban szerepeltünk, ahol olyan világhírességek tapsoltak nekünk, mint Placido Domingo vagy Luciano Pavarotti. Egy alkalommal a szálloda igazgatója lehozta a borozóba az akkor Bécsben koncertező világhírű olasz hegedűművészt, Ruggeiro Riccit. Amikor eljátszottam neki Hubay Hullámzó Balaton c. szerzeményét, odajött hozzám és megölelt. Arra a kérdésemre: Életed során mi volt számodra a legnagyobb boldogság? – így válaszolt: „azok a percek, amikor egy-egy külföldi útról hazajöttem, meg a családdal együtt töltött napok”; majd hozzáfűzte: „nagyon büszke vagyok a fiaimra, mindháromból rendes ember lett.”
Amíg egészsége engedte, rendszeresen bejárt a Klapka György Dalkörbe, mert mint mondta: „Nagyon jó ott a közösségben együtt lenni.” Szép tónusú hegedűjátékával a dalkör fellépéseit gazdagította.
Ő azok közül való volt, aki nem kapni, hanem adni szeretett: szépet, örömöt, szeretetet.
Szeretett Prímásunk! Sokunk nevében köszönök mindent, amit tőled kaptunk. Drága Palikánk, Isten veled, nyugodj békében.
Stirber Lajos
