HAZA RÉGIÓ Részben megyei forrásokból épül újjá a komáromi kórház belgyógyászati pavilonja

Részben megyei forrásokból épül újjá a komáromi kórház belgyógyászati pavilonja

2340
hirdetés

A Nyitra Megyei Önkormányzat 32. képviselő-testületi ülésére július 10-én került sor. Az ülésen többek között döntöttek a komáromi kórház belgyógyászati pavilonjának újjáépítéséről is.

„Az MKP megyei képviselőcsoportja nevében javaslatot tettem a Komáromi Általános Kórház belgyógyászati pavilonjának újjáépítésére, 2,4 millió euró összegben. Ebből 1,5 milliót a kórház üzemeltetője fedez, 870 ezer eurót pedig Nyitra megye. Az ingatlanok tulajdonosa, Nyitra megye az újjáépítés befejezésével, az épületátadását követően állja majd a kiadások rá eső részét. A határozat jogerőre emelkedésétől számítva 30 napon belül el kell kezdeni a beruházást, és 2018 végéig be kell fejezni. A folyamat ellenőrzésére az MKP képviselőcsoportja 2017 őszén képviselői ellenőrzést tart majd az építkezésen” – olvasható Farkas Iván Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetőjének közleményében.

Mindamellett a Komáromi Általános Kórház üzemeltetője 500 ezer euró összegben újjáépíti a kórház sürgősségi ellátását, a fül-orr-gégészeti osztályt, valamint a hozzá kapcsolódó műtők részlegét.  Mindkét beterjesztést a megyei képviselő-testület szinte egyöntetűen elfogadta – hangsúlyozta a frakcióvezető.

A megyei képviselő-testület ugyanakkor meghosszabbította a komáromi kórházat üzemeltető Forlife Kht.-vel és az Angel Slovakia Rt.-vel az üzemeltetési szerződést. Ennek eredményeként 2020 után további húsz évig működtethetik az egészségügyi intézményt. A tervek szerint a legkorszerűbb egészségügyi berendezésekkel felszerelt új onkológiai pavilont is megépítik a kórház területén. Ennek költségei elérik a 20 millió eurót.

A komáromi kórház ügye mellett a megyei önkormányzat megítélte az egészségügyi ellátás keretében az elfekvő részlegek üzemeltetését elősegítő megyei támogatásokat. A komáromi Angyali Kezek Kht. megérdemelten 15 ezer euró támogatásban részesül. Ezzel kapcsolatban Farkas Iván kifejtette: „E támogatásért meg kellett küzdenünk, hiszen módosító indítványában a KDH képviselőcsoportja egy nyitrai karitásznak ítélte volna meg a komáromiaknak szóló támogatás jelentős részét.”

Folytatódik a megyei fenntartású másod- és harmadosztályú utak burkolatának felújítása is. A 2017. első és második határozatban szereplő útszakaszok felújításának közbeszerzése június 1-jén megkezdődött. Valószínű, hogy 2017 őszéig a két megyei határozatban szereplő útszakaszok burkolata is megújul.  A megyei közgyűlés a megye tartalékalapjából anyagi támogatást hagyott jóvá a megyei útkarbantartó részvénytársaság eszközparkjának bővítésére, 1 millió euró összegben.

A megyei önkormányzat képviselői jóváhagyták az 5. megyei választási időszak választási körzeteit. Továbbra is 54 képviselője lesz a megyei önkormányzatnak.  A magyarlakta régióban maradnak a régi körzetek:  8 mandátumos komáromi, 8 mandátumos érsekújvári, 3 mandátumos párkányi, 9 mandátumos lévai, valamint a 4 mandátumos vásellyei választási körzet. A november 5-ei megyei választások után a Nyitra Megyei Önkormányzatnak továbbra is 54 képviselője lesz.

FELVIDEK.MA

hirdetés
Previous articleA köz szolgálatában
Next articleTámogassuk közösen a Magyarok Kenyere programot