HAZA GAZDASÁG Rekordösszegű adósságleírásra készül a Doprastav

Rekordösszegű adósságleírásra készül a Doprastav

1065
hirdetés

Rekordösszegű adósságleírására készül az egyik legnagyobb szlovák építőipari vállalat a Doprastav, amelytől hitelezői 458 millió euró (több mint 140 milliárd forint) kinnlevőséget szeretnének behajtani – közölte a Pravda független szlovák napilap kedden.

    A több mint hat évtizedes múltra visszatekintő szlovák építőipari óriás, amely a rendszerváltás után részvénytársasággá alakult s azóta több tulajdonosváltáson esett át, gyakorlatilag a gazdasági válság kezdete óta megrendelései visszaesésével küzd. A 2009-ben még három és fél ezer embert foglalkoztató vállalat alkalmazotti állománya ezalatt az idő alatt mintegy harmadára esett vissza. A huzamosabb ideje anyagi nehézségekkel küzdő cég március végén kérte restrukturálását, amely várhatóan adósságállománya jelentős részének leírását hozza majd magával.
A Pravda szerint a restrukturálásról döntést hozó pozsonyi bíróság azért hagyta jóvá a vállalat kérvényét, hogy így elkerülhetővé tegye a Doprastav csődjét, s így a cég hitelezői – több nagy szlovák bank, illetve beszállítók és alvállalkozók egész sora – legalább követeléseik egy részéhez hozzájuthassanak.
A hitelezőkkel megvalósult első, hétfői egyeztetésen az adósság-átrendezéssel megbízott gondnok 190 millió eurót kitevő adósságállományt ismert el a Doprastav közel ezer hitelezőjének – számolt be a pozsonyi lap, amely szerint a fennmaradó csaknem 270 milliós adósság további sorsáról az illetékes bíróság dönt majd.
A Pravda szerint a hitelezők a Doprastav velük szemben elismert adósságának mintegy harmadát kaphatják majd meg, a többi leírásra kerül. Hozzáteszik: ezt a Doprastav azon érvelése alapján hagyta jóvá a bíróság, hogy a cég nem kapta meg azokat az összegeket, amelyekre a – részben általuk kivitelezett – lengyelországi autópálya építésből várt.

MTI

hirdetés
Previous articleKezdődik a Gombaszögi Nyári Tábor
Next articleA régió polgármesterei egyeztettek Komáromban