HAZA KULTÚRA Partibusszal nyugatról és keletről is Gombaszögre!

Partibusszal nyugatról és keletről is Gombaszögre!

982
hirdetés

terkepNyugat-Szlovákiából már évek óta indulnak partibuszok a Gombaszögi Nyári Táborba. Idén azonban keletről is indul járat a krasznahorkai szabadegyetemre és minifesztiválra. A buszok július 14-én rajtolnak a felvidéki magyar fiatalság legnagyobb nyári rendezvényére.

Idén bővül a Gombaszögi partibuszhálózat: A már szokásosnak mondható nyugati buszok mellett elindul a harmadik, keleti vonal is, amellyel már a Bodrogközből és az Ung-vidékről is könnyen el lehet jutni Krasznahorkára!

Miért ne kezdődjön Gombaszög már otthon? Nem lehet elég korán kezdeni! Mindemellett a partibusz egyenesen Gombaszögre, a Tábor helyszínére viszi az utasát, és onnan szállítja haza, nem kell tehát a csatlakozásokkal bajlódni.

A ViziBusz nevű járat Komáromból a Duna mellett, Párkányon át halad Krasznahorkáig, a felfedező KolomBusz Somorjáról megy Dunaszerdahelyen és Érsekújváron keresztül. A keleti BamBusz pedig Királyhelmecről indul, tesz egy vargabetűt Nagykapos felé, és onnan fordul Krasznahorka irányába!

A buszok a jelzett állomásokon, és megfelelő mennyiségű igény esetén más, útba eső helyen is megállnak. Így Dél-Szlovákia legnagyobb részét lefedi a Gombaszögi Partibuszhálózat! Ennélfogva egészen biztos, hogy mindenkinek közel lesz az egyik állomás. Még csak átszállni sem kell, és a jó hangulat is garantált.

A partibuszra a hamarosan induló internetes jegyelővételi felületen lehet majd jegyet váltani a belépő mellé, fizetni pedig kényelmesen, bankkártyával lehet! A nyugati buszok 26, a keleti busz 14 euróba kerül oda-vissza.

A járatok odafelé a nulladik napon (július 14., kedd) indulnak, és a tábor utáni reggel (július 20, hétfő) térnek vissza. A pontos menetrend a tábor közeledtével kerül nyilvánosságra.

Az ideig Gombaszögi Nyári Táborba egy különleges akció keretében szimbolikus egy euróért válthat bérletet mindenki, aki tavaly részt vett a rendezvényen, és idén elhív magával legalább két olyan barátját, akik 2014-ben nem hódították meg Krasznahorkaváralját. De nem csak a hűséges táborozók jöhetnek (szinte) ingyen: A már hagyományos akció keretében idén a Losonci és a Nagykürtösi járás lakói számára lesz ingyenes a belépés a Táborba.

Még három hónap van hátra Gombaszögig, így a Tábor programjából már megjelentek az első részletek: A nagyszínpadon fellép a Csík Zenekar, a Kaukázus, a Kowalsky meg a Vega, a Ghymes, a Jóvilágvan, Brains és még sokan mások, emellett idén két alternatív zenei színpad is lesz. A Tábor szabadegyetemén megtartott előadások és beszélgetések alkalmával lehetőséget kap mindenki, hogy belekóstoljon a szlovákiai magyarokat foglalkoztató közéleti és kulturális témákba. Természetesen a hagyományos csapatépítő játékok idén sem maradnak el.

További újdonságok és információk a tábor honlapján és Facebook oldalán találhatóak.

hirdetés
Previous articleXI. Komáromi Egyetemi Napok
Next articleSzlovákiában dívik az érintésmentes bankkártyák használata