HAZA HÍR-MIX „Összefogás” Komárom ellen?

„Összefogás” Komárom ellen?

793
hirdetés

MNNA Most-Híd és az MKP összefogva akadályozta meg, hogy a városi költségvetés hozzájusson a mindennapi működést biztosító hitelhez

Köztudott, hogy a városok bevételei nem egyenletesen érkeznek, míg a kiadások merítése időarányosan történik. Ezért év közben a pénzügyi mérleg ideiglenes hiánya keletkezhet. Ennek áthidalására a városok általában áthidaló hitelhez folyamodnak. Az utolsó komáromi testületi ülésen a képviselők (az „összefogás” képviselőjelöltjeivel együtt) ezen hitelfelvétel lehetőségét megakadályozták, ezzel veszélyeztetve Komárom város működését. Úgy tűnik, a szakszerűséget feláldozták a populizmus oltárán és még az utolsó ülésen sem voltak képesek a város érdekeit figyelembe venni. Az előttünk álló önkormányzati választások közeledtével egyre többen teszik föl a kérdést, kire kellene szavazni, hogyan lehetne kiválasztani a hiteles politikusokat, akik nem csupán a saját megválasztásuk érdekében ígérgetnek, hanem becsülettel tudnák képviselni városukat és választóik érdekeit. Megállapítható, hogy a tapasztalt politikusoknak előnyük van a kezdőkkel szemben, ám ez alól is van kivétel, főleg akkor, ha a tapasztalt politikusokról kiderül, hogy választóik érdekei csak addig voltak fontosak számukra, amíg döntési pozícióba nem kerültek. Komáromban hat polgármesterjelölt és rekordszámú képviselőjelölt indul a szavazatokért, vagyis a választók bizalmáért. Vannak közöttük tapasztaltak, kezdők, politikai pártok képviselői és független jelöltek is. Az, hogy kit és milyen megfontolások szerint választ, mindenkinek a magánügye. Jó lenne viszont, ha mindenki emlékezne arra, hogy kik képviselték eddig az önkormányzatokban, s valóban a város
érdekeit szolgálták-e. Döntésük meghozásához fontolják meg a következő tanácsot: Csak arra szavazzanak, akitől szükség esetén használt autót is mernének venni…

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleJótékonysági játékgyűjtés kezdődik Dél-Komáromban
Next articleFolyamatosan keresik az öngyilkos lány holttestét!