HAZA RÉGIÓ Ógyalla méltón emlékezett Konkoly-Thege Miklósra

Ógyalla méltón emlékezett Konkoly-Thege Miklósra

1038
hirdetés

Obrázok1Már több, mint egy évtizede az ógyallai római katolikus plébániatemplom névadója, Szent László búcsúnapja a város nyári kulturális rendezvénysorozatának nyitónapja. Az ünnepséget ezúttal is a város szülötte, Konkoly-Thege Miklós szobrának megkoszorúzása nyitotta, amit halálának centenáriuma is időszerűvé tett.

A város szülötte soha nem felejtette el ezt a vidéket. 1869-ben ógyallai birtokán csillagvizsgálót építtetett, amelyet az évek során nemzetközi hírű obszervatóriummá bővített. Megfigyelései 1871-ben kezdődtek. Leginkább a meteorok és üstökösök kutatása során ért el jelentősebb eredményeket, de foglalkozott bolygók észlelésével és spektroszkópiás (színképelemzéses) vizsgálatokkal is. A csillagászat műszaki oldala sem hagyta hidegen, több távcsövet, spektroszkópot is tervezett, illetve készített. A koszorúzás után a városi művelődési házban ünnepi testületi ülésre került sor, amelyen részt vettek a magyarországi Pápa város közgyűlésének tagjai dr. Áldozó Tamás polgármester vezetésével és a csehországi Žlutice polgármestere. Az ünnepi ülésen adták át Ógyalla város díjait.

Konkoly-Thege Miklós életnagyságú szobra Ógyalla büszkesége. Pénteken a késő délutáni órákban a városvezetés, az ógyallai intézmények és a kulturális napokra érkezett vendégek is elhelyezték a megemlékezés virágait a szobor talpazatán. A koszorúzók sorát a Szent Orbán Lovagrend tagjai zárták.
Konkoly-Thege Miklós életnagyságú szobra Ógyalla büszkesége. Pénteken a késő délutáni órákban a városvezetés, az ógyallai intézmények és a kulturális napokra érkezett vendégek is elhelyezték a megemlékezés virágait a szobor talpazatán. A koszorúzók sorát a Szent Orbán Lovagrend tagjai zárták.

 

DUNATÁJ HETILAP 26/2016

hirdetés
Previous articleMegkezdték a kerékpárparkolók kihelyezését
Next articleKomáromi Nagy Retro Fesztivál