HAZA HÍR-MIX Nyitra megye legjobb szülészete a komáromi kórházban működik

Nyitra megye legjobb szülészete a komáromi kórházban működik

1050
hirdetés

Jogos elismerés dr. Tóth František főorvos csapatának

Obrázok1Évekig „hálás” téma volt a komáromi kórház. Lehetett szidni, ócsárolni, s jogosan. Az itt dolgozó orvosok sokszor embertelen körülmények között végezték munkájukat, s a Kráľ Katalin nevével fémjelzett időszak talán a teljes felszámolásig vezetett volna. Nem lett jobb sorsa a kórháznak akkor sem, amikor a volt MKP-s (többségükben jelenleg a Híd vezérkarához tartozó) politikusok akartak hirtelenjében meggazdagodni a vágsellyei és a komáromi kórház fúziójából. Az eredmény ismeretes: fejlesztések Vágsellyén, leépítések Komáromban. Idővel a vágsellyei kórházat bezárták, a komáromi kórház bérlője pedig az Agel n.sz. lett. Saját igazgatóságot kapott Mgr. Dudáš Viktor vezetésével. Azóta bár lassan, de észrevehetően javult a helyzet.

Múlt évi eredményeiért Nyitra megye legjobb szülészetének kiáltották ki a komáromi kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályát. – Tavaly szülészetünkön 819 csecsemő született, azaz 67 kisbabával több, mint 2013-ban – mondta dr. Tóth František főorvos, aki azonban elárulta, hogy ez a szám nem azt jelenti, hogy a Komáromi járásban ugrásszerűen megnövekedett volna a népességszaporulat. – Más járásokból, sőt más megyékből is jönnek hozzánk kismamák, akik azért választják szülészetünket, mert az országos értékelésekben is előkelő  elyet szereztünk, hiszen a
negyedik helyen végeztünk. A főorvos elmondta, tudatosan készülnek arra, hogy munkájukban alkalmazzák a nemzetközi elismerésnek örvendő szülészeti eljárásokat és mindent elkövessenek annak érdekében, hogy a leendő édesanyák kellemes környezetben várják gyermekük születését. – Szlovákiában elsőként vezettük be az apás szüléseket, ahol a család legkisebb jövevénye érkezésének csodálatos pillanatában részesülhetnek a családtagok is. Ennek már több, mint tizennégy éve, és azóta is nagy sikere van. Szinte minden esetben az édesapák azok, akik elsírják magukat, amikor kezükbe vehetik az újszülöttet, és elvághatják a köldökzsinórt. Ők is tudják, hogy ez az a pillanat, amely jelzi, hogy egy új emberpalánta érkezett közösségünkbe. A hagyományos szülési forma mellett többféle megoldásból választhat az édesanya, ami nagyban növeli a szülő nők biztonságérzetét mondta dr. Tóth, aki azt is elárulta, hogy a megyei elsőséggel és az országos negyedik hellyel akár elégedett is lehetne, de új célt tűzött ki maga elé. – Szeretnénk bekapcsolódni a Baby Friendly Hospital (gyermekbarát kórház) cím megszerzéséért kiírt versenybe. Ennek a címnek a megszerzése bizonyíték lenne arra, hogy osztályunkon valóban mindent megteszünk az anyák és újszülöttjeik kényelme érdekében. Nem titok, hogy összeszokott, magasan képzett szakmai csoporttal dolgozunk. Ki merem jelenteni, hogy orvosaink, szülésznőink és nővéreink mindent elkövetnek annak érdekében, hogy egészséges, boldog emberpalánták hagyják el szüleikkel együtt a komáromi kórházat – fejezte be tájékoztatóját a szülészet főorvosa.

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleIllő lenne észre venni, hogy ELMENT A HAJÓ!
Next articleFejlesztések a turizmus fellendítése érdekében