HAZA RÉGIÓ Nyílt napok a komáromi Selye János Gimnáziumban

Nyílt napok a komáromi Selye János Gimnáziumban

879
hirdetés

nyilt-nap3A komáromi Selye János Gimnázium igazgatósága és tantestülete 2016. november 22-23-án (kedden és szerdán) nyílt napokat rendez az alapiskolák 9. osztályos tanulói számára a gimnázium épületében. A kb. másfél órás program első részében bemu­tatjuk végzős diák­jaiknak, szüleiknek és a pedagógusoknak intézményünk múltját és jelenét, tájékoztatjuk őket a gimnáziumban folyó oktatásról, az új érettségi vizsgákról, az iskolán kí­vüli tevékenység különböző formáiról, valamint a főiskolai – egyetemi tovább­tanulás lehető­ségeiről. A máso­dik részben a diákok óralátogatásokon vesznek részt, a szülők és pedagógu­sok kötetlen be­szélgetés során választ kaphatnak konkrét kérdéseikre.

Fenntartónk, a Nyitra megyei önkormányzat a 2017/18-as tanévben is négy, 30-as létszámú első nagygimnáziumi osztály indítását engedélyezte, emellett egy nyolcosztályos évfolyamot is szeretnénk, 28 diákkal. Gimnáziumunkban évek óta stabil a diáklétszám, már második éve a Komáromi járás legnagyobb oktatási intézménye a miénk. Az idei tanévben 22 osztályunk van, 595 tanulónk jár ide, akik 12 járásból, 5 megyéből jönnek hozzánk tanulni. Gimnáziumunk kiváló eredményekkel dicsekedhet, a megye abszolút élmezőnyébe tartozik, a tavalyi tanévben a tanulmányi, illetve a sportversenyeken elért eredmények alapján is harmadik helyen végzett. Idén a 96 iskolából a sporteredmények alapján a 4. helyen végeztünk, a magyar iskolák között az elsők vagyunk!

Az iskolakezdéskor már egy korszerű, minden igényt kielégítő sportpálya várta a diákokat. A beruházásnak köszönhetően 1600 négyzetméternyi műfüves területet alakítottunk ki, körülötte rugalmas tartán futópályával. Kézilabda, kosárlabda és foci mellett a földbe süllyeszthető hálótartó oszlopoknak köszönhetően tenisz- és röplabdapályát is ki lehet alakítani. Minden évben tanulmányi utakat szervezünk Spanyolországba és Németországba, kétévente Angliába. Idén brit tanár tanít három nap az iskolánkban.

A nyílt napokra szeretettel várjuk az alapiskolák pedagógusait, a szülőket, és persze a tanulókat. A jó iskola és a helyesen megválasztott képzési forma döntően befolyásolhatja a diákok fejlődését és későbbi életútját.

 

Králik Zsuzsanna

 

dunataj.sk

hirdetés
Previous articleHyundai i20 1.0 T-GDI Style: Egy kis csoda ez a motor!
Next articleIII.Seishin gála- Kovács Kata Zsófia Emlékverseny