HAZA BELFÖLD Nyárra a parlament elé kerülhet az állampolgársági törvény

Nyárra a parlament elé kerülhet az állampolgársági törvény

903
hirdetés

Robert Kaliňák belügyminiszter szerint nyárra a parlament elé kerülhet az állampolgárságról szóló törvény módosító indítványa. A miniszter egyik interjújában kifejtette, tárcája már elkészült a jogszabály-módosítással, de még várják az európai intézmények állásfoglalását az indítványhoz. „Úgy vélem, a tavasz folyamán megkaphatjuk a szóban forgó állásfoglalást, s elindulhat a törvény-előkészítő eljárás” – nyilatkozta a belügyminiszter.

Az új jogszabály értelmében visszakapnák az állampolgárságukat mindazok, akik eleget tesznek a benne foglalt feltételeknek. A módosítás értelmében ugyanis az állampolgárságot az állandó lakóhelyhez kötnék. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy szlovák állampolgár is felvehetné például a magyar állampolgárságot, anélkül, hogy elveszítené a szlovákot, amennyiben Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkezik.
A 2010-ben elfogadott, jelenleg érvényben lévő jogszabály alapján eddig összesen mintegy hétszázan veszítették el szlovák állampolgárságukat. Iveta Radičová kormánya már megpróbált változtatni a szigorú jogszabályon, ám sikertelenül. Kaliňák tárcája a törvénymódosító indítvány előkészítése során nemzetközi jogi szakértők véleményeire támaszkodott. A törvénymódosítást a külügyminisztériummal, az Európa Tanáccsal és az EBESZ kisebbségi biztosával együttműködve készítették elő.

Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleFeladja magát a rendőrharapó playmate
Next articleFigyelem! Január 8-ig kell leadni az egészségügyi kártyánkat, ha új biztosítóba léptünk