HAZA KÜLFÖLD Nepáli földrengés:10 ezren halhattak meg

Nepáli földrengés:10 ezren halhattak meg

768
hirdetés

A miniszterelnök szerint elérheti a 10 000 főt a veszteséglista, míg egyelőre még hivatalosan 4310 fő a halottak száma. A szombati tömegkatasztrófa után a közmédia most emelte ki Szijjártó figyelmeztetését, hogy senki ne menjen az országba.

Tovább emelkedett a szombati nepáli földrengés áldozatainak száma: a katasztrófában a legfrissebb információk szerint 4310-en vesztették életüket, és csaknem nyolcezren sérültek meg – közölte kedden a nepáli belügyminisztérium egyik szóvivője.

Nepál miniszterelnöke, Szusil Koirala szerint a veszteséglista végül elérheti a 10000 főt.Szusil Koirala a mentési munkálatok gyorsítására utasított, és sátrakat, valamint gyógyszereket kért külföldről. A kormány a mentés és segítségnyújtás terén mindent megtesz, amit csak tud – hangsúlyozta Koirala a brit hírügynökségnek adott interjúban.

1,4 millió ember nem kap megfelelő élelmet

A nepáli idegenforgalmi minisztérium bejelentette, hogy hétfő estig mintegy kétszáz embert, köztük hegymászókat, gyalogtúrázókat és idegenvezetőket sikerült kimenekíteni a Mount Everestről.


Fotó: MTI/EPA/Nemzetközi Vöröskereszt/Palani Mohan

A 7,9-es erősségű pusztító földrengés 8 millió embert érintett a 28 millió lakosú himalájai országban. Közülük 1,4 millióan szenvednek hiányt élelemben – ismertette kedden az ENSZ.

Szijjártó azt javasolja, senki ne utazzon Nepálba – írja a Híradó.hu címében. Az M1 műsorában a külügyi tárca vezetője arról számolt be, hogy csak egyetlen Nepálban tartózkodó magyarról nem tud a külügy, de reményeik szerint ő is jól van.

Egy magyarról nem tudnak

A műsorban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valóban azt javasolja, hogy aki Nepálba akar menni, halassza el az utazást. A földrengés sújtotta országban az utórengések, a lavinák, a földcsuszamlások, az áramkimaradások, a vízhiány és a mentési munkálatok miatt ugyanis nagyon nehéz a helyzet.

Tegnap 58 olyan magyar állampolgárról lehetett tudni, akik Nepálban tartózkodtak. Közülük két csoportban összesen 18-an elhagyták Nepált. Közben két újabb, kinn tartózkodó magyar állampolgárról szerzett tudomást a magyar diplomácia.

Tegnap a tiszteletbeli konzulunk meglátogatott négy turistát, akik egy egyházi fenntartású kórházban kaptak kezelést. Ők a körülményekhez képest jól vannak. Még egy magyar állampolgárról tudnak, aki megsérült, ő egy ausztrál-magyar kettős állampolgár, hazautazását a biztosítója már intézi.

Öt magyar Nepálban élő magyarról tudnak, az ő hazautaztatásuk „valószínűleg nem aktuális” – fogalmazott a külügyminiszter.

Hír24

hirdetés
Previous articleA XXI. század lelete került elő Szőnyben
Next articleSzlovák szavazatokra hajt a Most-Híd?