HAZA BELFÖLD Nem vesz részt a Most-Híd a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala által kezdeményezett találkozón

Nem vesz részt a Most-Híd a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala által kezdeményezett találkozón

817
hirdetés

kerNem vesz részt a Most-Híd azon a találkozón, amelyet a felvidéki magyarság egységes parlamenti képviseletének megteremtése céljából indítványozott a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet – derült ki a szlovák-magyar párt állásfoglalásából, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

    A találkozót a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala kezdeményezte még a múlt héten, amikor felhívással fordultak Berényi Józsefhez az MKP, illetve Bugár Bélához a Most-Híd elnökéhez. Ebben azt kérték tőlük, hogy vegyenek részt a civil szervezet részvételével és annak rendezésében megvalósítandó találkozón, amelyen a helyi magyar közösség „politikai érdekképviseletének sorsáról és lehetőségeiről” tanácskoznának. A felhívásra az MKP reagált elsőként, kedden közleményben jelezte: részt vesz a találkozón.
    Bugár Béla a Most-Híd elnöke csütörtökre – a találkozó előtti napra – ígért választ arra, hogy részt vesz-e a tárgyaláson. A szlovák-magyar párt csütörtökön sajtóközleményben tudatta ezzel kapcsolatban kiadott állásfoglalását. Ebben azt írták: a civil ernyőszervezet kezdeményezése manipulatív, szándékának őszintesége pedig megkérdőjelezhető, s bizonyos – a kerekasztal és az MKP állítólagos közös érdekeltségét érintő – kérdések tisztázásáig a kezdeményezésről részükről „tárgytalan tovább beszélni.” A Berényi József pártjával való együttműködés lehetőségével kapcsolatban Bugár Béla már korábban úgy fogalmazott:”az MKP-val való együttműködés csak a 2016-os választások után esedékes.”
    A Most-Híd csütörtökön keltezett közleményében azt állította: információik vannak arról, hogy a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala koordinációs bizottságának egyik tagja tárgyalásokat folytat az MKP-val arról, hogy felkerüljön a felvidéki magyar párt parlamenti jelöltlistájára. Azzal, hogy a kerekasztal erről nem tájékoztatta a szlovák-magyar pártot, a civil ernyőszervezet visszaélt a bizalmukkal – állította állásfoglalásában a Most-Híd.
    Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője az MTI-nek nyilatkozva abszurd kifogásnak nevezte, hogy a Most-Híd személyes problémákra hivatkozva utasítja el a találkozót. Leszögezte: a kerekasztal politikától függetlenül ténykedik, ráadásul a koordinációs bizottságának is két tucatnyi tagja van, emellett nincs akadálya annak, hogy a találkozón részükről olyan személyek üljenek az asztal mögé, akiket mindenki elfogad. Hozzátette: szervezetük továbbra is szorgalmazni fogja a találkozó létrejöttét.
    „Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a Most-Híd elutasítja a tárgyalásokat a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalával és az MKP-val” – mondta az MTI-nek Berényi József. Hangsúlyozta: a szlovákiai magyarság megmaradása és gyarapodása, valamint a dél-szlovákiai régiók felzárkóztatása érdekében nemcsak a magyar-szlovák párbeszédre, hanem a magyar-magyarra is szükség van. Hozzátette: az MKP továbbra is nyitott arra, hogy ezeknek a céloknak az érdekében bármikor tárgyaljon a kerekasztallal és a Most-Híddal is.


MTI

hirdetés
Previous articleJelentős mértékben nőtt a pozsonyi repülőtér forgalma
Next articleMegtakarításaiból vagy hitelre élre él a szlovák háztartások ötöde