HAZA HÍR-MIX Mokos Attila életműdíjat, Lax Judit EMMI díjat kapott Kisvárdán

Mokos Attila életműdíjat, Lax Judit EMMI díjat kapott Kisvárdán

1145
hirdetés

46968_305_210A XXVI. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján az Emberi Erőforrások Minisztériuma életműdíjat Mokos Attilának, a Komáromi Jókai Színház színművészének, és díjat Lax Juditnak, a Kassai Thália Színház színművészének adományozott.

Tizenkilenc társulat részvételével június 20-án kezdődött a 26. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, melyen többségében Magyarország határain túl élő és működő magyar nyelvű színtársulatok vettek részt. Az észak-szabolcsi kisvárosban június 28-ig 26 határon túli és anyaországi előadást láthatott a közönség.
A felvidéki színjátszást a kassai Thália Színház és a Komáromi Jókai Színház képviselte a fesztiválon, valamint a kassai társulattól bemutatkoztak a TeatRovás Műhely színjátszói is. A Thália a Portugál című darabját június 24-én mutatta be, míg a komáromi társulat Harold Pinter Árulás című művével június 25-é lépett színpadra.

A fesztivál szakmai zsűrije Gothár Péter színház- és filmrendező; Koltai Tamás színikritikus, újságíró, a magyar színház egyik legértőbb ismerője; Láng Annamária színésznő, rendező, a független magyar színházi közeg egyik legizgalmasabb alkotója voltak.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Életmű-díjat adományozott: Dr. Kötő Józsefnek, aki színháztörténészként, pedagógusként és iskolaszervezőként is jelentős formálója az erdélyi színházi életnek.
Továbbá szintén Életmű-díjat kapott Mokos Attila, a Komáromi Jókai Színház művészének, pályafutásának eddigi érdemdús szakaszáért ítélték oda a díjat.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fődíját az eredeti drámaértelmezésért és a kiváló együttes teljesítményért a Vajdasági Tanyaszínház Ilja Próféta című előadásának kapta.
Budapest Főváros Önkormányzatának díját a magas színvonalú rendezői, színészi és társulati munkájáért a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hamlet előadása kapta.
Budapest Főváros Önkormányzatának másik díját a történelmi múlt drámai feldolgozásáért és a két társulat közös teljesítményéért a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a Katona József Színház Vörös című produkciója kapta.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Teplánszky Kati – díját A halál nem bicikli és a Tapasztalt asszony című előadásokban nyújtott alakításaiért a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának művésze, Pámer Csilla kapta.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját megosztva
a Vörös, A halál nem bicikli és a Tapasztalt asszony című előadásokban nyújtott alakításaiért a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja, G. Erdélyi Hermina és a Portugálban nyújtott alakításáért a Kassai Thália Színház tagja, Lax Judit kapta.
Kisvárda Város díját megosztva a Vajdasági Tanyaszínház Ilja Próféta című előadásának díszletéért Boros Viktória és jelmezeiért Janovics Erika kapta.
Kisvárda Város Polgármesterének díját kapta a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az ember komédiája című előadás rendezéséért Tábori Margaréta.
Kisvárda város közönségdíját az Újvidéki Színház Hauptmann: A patkányok című előadása kapta.

46968 portugal2KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ –  Egressy Zoltán: PORTUGÁL
Szereplők: Masni:Lax Judit, Bece:Nádasdi Péter, Kocsmáros: Bocsárszky Attila, Retek: Madarász Máté, Pap:Pólos Árpád, Csipesz:Soltész Michal m.v., Asszony:Szoták Andrea, Sátán:Tomko Pál m.v., Feleség:Varga Lívia, Bittner: Kocsis József m.v.
Dramaturg: Forgács Miklós, Vizuális konzultáns: Őry Katalin m.v., Díszlet: Dudás Bálint m.v., Mozgás: Kántor Kata, Zene: Omega együttes, Rendezőasszisztens: Illés Oszkár, Producer: Dudás Péter, Rendező: DUDÁS PÉTER
1998-as premierje óta ez a színdarab lett talán az utóbbi évtizedek legsikeresebb magyar drámája, szinte nincs is színház a magyar nyelvterületen ahol ne mutatták volna be, de számtalan európai városban is meghódította már a nagyérdeműt. Egy felvidéki magyar falu – Reste – valóságos sörszagot, kilátástalanságot és szerencsétlenséget árasztó kocsmájában játszódik nagyrészt a történet, egyfajta purgatóriumként rekedtek meg itt örökre az időnként karikaturisztikusan ábrázolt embertípusok. Ebbe a varázslatosan elzárt, reménytelen közegbe érkezik meg a nagyvárosi megkeseredett értelmiségi. Hirtelen fellángolva részese lesz egy bizarr szerelmi háromszögnek, megmártózik a helyi mindennapokban. A Portugál nagyrészt az elvágyódás, a megszépített nyomorúság drámája, illúziótlan valóságából mindenki a maga módján próbál menekülni, de minden próbálkozás kudarcra van ítélve, mint mindig, most is kiderül a megoldás soha nem a messzi távolban, valahol Portugáliában, de csakis odabent mélyen, magunkban van kódolva.(12 éven aluliaknak nem ajánlott) /www.thaliaszinhaz.sk/

46968 arulas2KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ – Harold Pinter: ÁRULÁS
Szereplők: Jerry:Mokos Attila, Robert: Petrik Szilárd m.v., Emma: Bandor Éva (Jászai Mari-díjas)
Ügyelő: Nagy László, Súgó: Balaskó Edit, Hangtechnikus: Görözdi Szilárd, Zakor Sándor, Fénytechnikus: Rozsás Szilvia
Fodrász, sminkes: Tóth Simona, Kellékes: Szűcs Klaudia, Díszlettervező: Valló Péter m.v., Jelmeztervező: Gadus Erika m.v.
A rendező asszisztense: Balaskó Edit, Rendező: VALLÓ PÉTER m.v. (Kossuth-díjas)
Három ember, öt élet. Mindenki elárul mindenkit, de leginkább önmagát. Belemenni egy ártatlannak tűnő apró, kis játékba, de mi lesz a vége? Nem is olyan könnyű kijönni belőle… S ha egyáltalán sikerül, mi marad?
Harold Pinter Árulás című drámája önéletrajzi ihletésű. A belőle készült nagysikerű film forgatókönyvéért 1983-ban a szerző-forgatókönyvírót Oscar-díjra jelölték.
A darab egy szerelmi háromszög hét éves történetét meséli el, időben visszafelé. Pinter látszólag sematikus nyelvezetű írásából három, beláthatatlanul kibogozhatatlan és szétválaszthatatlan élet kusza ösvényei bontakoznak ki.
Robert – a férj, Emma – a felesége és Jerry – a legjobb barát története mindennapi história, mindennapi emberekkel. Jerry és Emma egymásba habarodnak és törvénytelen kapcsolatukat évekig sikeresen titkolják a férj és a világ előtt. Vagy mégsem? Egy nap minden kiderül! Vagy mégsem? Miféle láthatatlan szálak tartják össze az emberi kapcsolatokat éveken, évtizedeken keresztül? A darab olyan kérdésekkel foglalkozik, melyek mindannyiunkat nap, mint nap foglalkoztatnak. Olyan élethelyzeteket mutat, melyekkel naponta szembesülünk, de az ábrázolás annyira finoman abszurd, hogy saját magunkon nevetni kényszerülünk. / www.jokai.sk /

Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleÖsszeállt a csapat – Csáky Pál közzétette munkatársainak névsorát
Next articleXIX. Csicsói falunap