HAZA KULTÚRA Mészáros János Elek jótékonysági hangversenye a Timóteus-ház javára!

Mészáros János Elek jótékonysági hangversenye a Timóteus-ház javára!

1329
hirdetés

Obrázok1ddSzülőfalujában, Alcsútdobozon élte mindennapjait a szerény agrármérnök. Azt, hogy milyen istenadta énekhanggal rendelkezik, csak a református felekezet énekkarának tagjai tudták, mígnem 2002-ben elnyerte a Simándy József-díjat. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy 2009-ben a Csendül a Nóta Nemzetközi Magyarnóta Énekverseny szentlőrinci döntőjének első helyezettje lett. Három évvel később, 2012-ben barátai javaslatára jelentkezett a Csillag születik című tehetségkutató műsorba, melyet megnyert.

A nagy művészeket jellemző szerénységgel felvértezve, elsősorban szakmájának él. 2004 óta dolgozik a Fejér Megyei Kormányhivatal Földhivatalában mint főtanácsos, mezőgazdász. Először Bicskén, majd 2007-től Székesfehérváron dolgozott a Földhivatal munkatársaként. Szabadidejében énekel és különleges elismeréseket gyűjt. Legutóbb, 2012- ben Szenes Iván Művészeti Díjat kapott a névadó dalszerző emlékére rendezett koncerten. Neve nem csupán az anyaországban vált fogalommá, a Felvidéken is szerető közönség várja. A Komáromi Napok egyik legjelentősebb zenei élményét is neki köszönhetjük majd, hiszen a komáromi református templomban április 26-án, este 6 órakor jótékonysági hangversenyt ad. A befolyt pénzt a református gyülekezet a sorsára hagyott, korábban árvaházként és kollégiumként működő Timóteusház felújítására szeretné fordítani. A rendszerváltást követően az épületet – amelyben korábban tanügyi hivatal és pionírház is működött – a későbbiekben idősek otthonává alakítanák át. A hangversenyen belépődíj nincs!

hirdetés
Previous articleKétnyelvűsítette a dunaszerdahelyi vasútállomást a KDSZ!
Next articlePozsonyi Jazz Napok Komáromban