HAZA BELFÖLD Megpróbáltak betörni a betléri kastélyba

Megpróbáltak betörni a betléri kastélyba

3734
hirdetés

Betörők háromfős csoportja próbált behatolni a betléri kastély épületében működő múzeumba szombaton este – tájékoztatta az MTI-t Alexander Szabó, a kassai megyei rendőrkapitányság szóvivője hétfőn.

A három elkövető feltörte a kastélyba vezető kapu zárszerkezetét, majd gépkocsijukkal behatoltak a múzeumként működtetett műemléket körülvevő parkba. A betörők éppen egy acél vontatókötelet tekertek szét – számolt be a szóvivő -, vélhetően ezt a gépkocsihoz erősítve akarták kitépni az épület valamelyik nyílászáróját. Ekkor zavarta meg az elkövetőket a 24 órás szolgálatot ellátó őrség, amely az épületre szerelt kamerarendszernek köszönhetően figyelt fel a betörőkre, akik ezt követően elmenekültek a helyszínről.
A rozsnyói járásban lévő kastélyba a múltban már többször is betörtek, több értékes kiállítási tárgyat, köztük festményeket és muzeális értékű ezüst tárgyakat loptak el a múlt század nyolcvanas éveiben és a kilencvenes években is – mondta az MTI-nek  Lázár Éva, a betléri kastélymúzeum igazgatónője. Hozzátette: ezúttal az itt látható tárlat anyagában szerencsére nem keletkezett kár, csupán a kapu zárszerkezetének a megsérülése miatt lesznek kiadásaik.
A korábban az Andrássy grófok tulajdonát képező kastély épületében jelenleg a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) üzemeltet állandó, a család egykori könyvtárát, híres vadász trófea gyűjteményt és egyéb értékes berendezési tárgyakat bemutató tárlatot.
A betörés ügyében a rozsnyói járási rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen indított eljárást lopás bűncselekményének elkövetése miatt, az elkövetőkre a hatályos szlovák jogszabályok alapján háromtól 10 évig terjedő szabadságvesztés büntetés szabható ki.

MTI

hirdetés
Previous articleFelfüggeszti a megyei választásokról folytatott járási szintű tárgyalásokat a Most-Híd
Next articleGyakorlatilag nem változott a magyar iskolákba beíratott gyerekek száma Szlovákiában