HAZA HÍR-MIX Megkezdődött a kaszárnya tetőszerkezetének átépítése

Megkezdődött a kaszárnya tetőszerkezetének átépítése

929
hirdetés

erod_tetojavitas_2Hosszas közbeszerzési folyamatot követően megkezdődött a komáromi Újvár területén található óriási alapterületű kaszárnyaépület tetőszerkezetének felújítása. Az felújítás összértéke meghaladja az 1,85 millió eurót.
A tavalyi évben nyújtotta be Komárom város azt a pályázatot, amelyben a kaszárnya tetőszerkezetének javítására kért támogatást mintegy 2,5 millió eurós összegben. 2014 szeptember 2-án született meg a döntés, hogy a pályázatot támogatja az illetékes minisztérium. Ezt követően egy hosszú közbeszerzési folyamat indult el. Hosszas jogi és ügyviteli procedúra után a megismételt közbeszerzési pályázat keretében hét cég versengett a kivitelezésért, végül a komáromi DARTON Kft. lett a befutó 1 854 144, 61 eurós (forgalmi adóval együtt) ajánlattal. A minisztériumi ellenőrzés után a szerződés aláírására került, amely IDE kattintva tekinthető meg.
A városi hivatal június 22-én átadta az építkezési területet a kivitelezőnek és a munkálatok végre megindulhattak. Elsőként a veszélyes hulladéknak minősülő azbeszttartalmú palatetőfedő elemeket távolítják el a szakemberek az ide vonatkozó biztonsági előírások értelmében. Amint a felújítás bontási szakasza befejeződik, megkezdhetnek az ácsmunkák és a további minőségi tetőfedéssel kapcsolatos teendők.
Az aláírt szerződésben még az eredeti, a korábbi közbeszerzésre vonatkozó határidő – augusztus vége – szerepel, ami azonban az elhúzódott közbeszerzési eljárás miatt nem reális határidő, így a városi hivatal kérni fogja a határidő módosítását. Az előtárgyalások alapján ez az időpont október végéig kitolható, de az év végéig mindenképp le kell zárni a projektet.

-krá-, -kb-

komarno.sk

hirdetés
Previous articleMegkezdődött a körforgalom kiépítése
Next articleHonda CR-V 2015: Kapott egy szenzációs motort