HAZA HÍR-MIX Meghirdették a 24. Komáromi napokat

Meghirdették a 24. Komáromi napokat

1092
hirdetés

IMG_0291Ma a két Komárom polgármestere, Stubendek László és Molnár Attila egy baráti hangulatú sajtótájékoztatón hirdette meg az idei Komáromi napokat, melyek árilis 26-tól május 3-ig fognak zajlani. A sajtótájékoztatón egyértelművé tették, hogy sokkal szorosabbá szándékozzák fűzni a két város kapcsolatát, nemcsak a kultúra, de a gazdaság, idegenforgalom vagy az oktatás téren is. Ezért terveznek a szoros közreműködésen felül több közös EÚ-s pályázatot is majd benyújtani. Molnár Attila kihangsúlyozta, hogy évtizedes barátság köti Stubendek Lászlóhoz és ez is jelentősen elősegíti majd a közös munkát. Megpróbálnak újra közösen tartani egyes testületi és bizottsági üléseket és több stratégiai találkozót szervezni, melyek a mindkét város számára kiemelten fontos területeket érintenek. Elmondta még, hogy az új Duna-híd építkezése akár már 2016-ban elkezdődhet. Egyben reményét fejezte ki, hogy a mai nappal egy teljesen új időszámítás kezdődik a két város együttműködésében, történelmében. Stubendek László elmondta, hogy mivel KomáromIMG_0288 idén ünnepli várossá válásának 750 éves évfordulóját ez átszövi majd nemcsak a Komáromi napokat, de szinte az összes idén szervezett rendezvényt is mindkét Komáromban. Fontosnak tartották elmondani még, hogy profibbá szeretnék tenni az egész rendezvényt és fokozatosan egy komoly fesztivállá alakítani, ami akár nagyobb távolságokból is idevonzana több ezer turistát. Ezért már most bevonták a tervezésbe az eddigi szervezőgárda (Varga Anna, Weszelovszky Gábor) mellé az Orosz Örs és Bauer Ildikó nevével fémjelzett csapatot és a Sziakomárom gárdáját is. Egyben bemutatták a Komáromi napok logóinak szinte végleges javaslatait is. Stubendek László kihangsúlyozta, hogy azok a programok, amelyek eddig is sikeresnek bizonyultak azok idén sem maradnak el, sőt erősítve és továbbfejlesztve lesznek. Fontos része lesz a programnak a közös önnepi ülés és a 41. Komárom – Komárno futóverseny is. Lényeges változás, hogy szakítva a nem túl jó hagyományokkal, közös műsorfüzetet fog kiadni a két város, melyet április közepéig valamennyi háztartásba el fognak juttatni. Továbbá összehangolják a programokat, hogy ne legyen fedés a nagyobb tömegeket vonzó rendezvények között. Stubendek László a sajtón keresztül kéri a lakosságot, szervezeteket, hogy jelentkezzenek programjaikkal, ötleteikkel vagy esetleges támogató szándékukkal. A programokat legkésőbb március 31-ig lehet bejelenteni, utána már ezek nem kerülnek be a programfüzetbe. Arra az újságírói kérdésre, hogy vannak-e már valamilyen húzónevek, kitérő választ adtak mondván, hogy biztosan lesznek nagy nevek, de ezt még korai lenne elárulni.

dunataj.sk

a logók tervei:

unnamed unnamed2 unnamed3

hirdetés
Previous articleHalálra fagyott egy ember Komáromban
Next articleKonferencia – az okos város projekt