Kezdőlap KÜLFÖLD Meghalt Jókai Anna író, a nemzet művésze

Meghalt Jókai Anna író, a nemzet művésze

444
0
MEGOSZTÁS

Életének 85. évében elhunyt Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a nemzet művésze.

Jókai Anna 1932. november 24-én született Budapesten. Már kisgyermekkorában érdekelte az írás, de tizenhat éves korában felhagyott vele és csak későn, 33-34 éves korában folytatta újból és vált íróvá. 195153 között könyvelő, 1953-1957 között népművelő, művelődési előadó volt. 1956-ban felvételizett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, levelező tagozatra és így munkáját tovább folytathatta 1961-ig, mint főkönyvelő. 1961-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett és tanított 1961-től 1970-ig a Budapest VIII. ker. Jázmin utcai általános iskolában. 1966-ban jelentkezett legelső novellapublikációjával, 1968-ban pedig a 4447 című regénnyel. Közben folyamatosan tanított, 1971-től 1974-ig a Budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. 1968 és 1977 között öt regénye és négy elbeszéléskötete jelent meg, többek között 1969-ben a Kötél nélkül című novelláskötete. Művei ettől fogva az olvasók érdeklődésének középpontjába kerültek és egyre többen olvasták írásait. 1974-től csak írói hivatásának él, szabadfoglalkozású író. 19861989 között az Írószövetség alelnöke, 1989-től elnökségi tagja, 19901992-ig elnöke volt.

Akárcsak Németh László, íróként is „megmaradt tanárnak”: műveiben gyakran jelennek meg pedagógusok (Tartozik és követel, A forma, Magyaróra, Szép kerek egész, Selyem Izabella), a tanári hivatás, a tanítás lehetőségének és értelmének problémái. Műveiben megjelennek az emberi közönyösség elleni küzdelem, a szeretet képviselete a világban, a spiritualitás, és a keresztény értékek.

 

MTIi/WIKIPEDIA

FOTÓ: Vadas Róbert (Vadaro)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here