Kezdőlap DUNATÁJ Megalakult a Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Egyesülete

Megalakult a Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Egyesülete

282
MEGOSZTÁS

Most már hivatalos keretek között is őrzik a őseik szellemi hagyatékát

Csukás IstvánJanuár 14-én ünnepélyes keretek között tartották a komáromi református parókia tanácstermében a város valamikori szekeresgazdáinak leszármazottai és hagyományainak őrzői polgári társulásának alakuló ülését, melyre szép számban érkeztek meghívottak nemcsak helyből, hanem Magyarországról és Erdélyből is. Az alakuló ülésen felolvasták és jóváhagyták az egyesület alapszabályzatát, majd az ünnepélyes eskütételt követően megválasztották annak vezetőségét és elnökét annak a szekeresgazda leszármazott Farkas Gáspárnak a személyében, aki több érdekfeszítő előadást tartott már a hajdani elődök életviteléről, a város érdekében végzett tevékenységéről.

Mint ismeretes, Komárom város történetéhez, régi dicsőségéhez szervesen kapcsolódik egy különleges nemesi rend, a szekeresgazdák meglehetősen zárt közössége. A komáromi szekeresgazdák, mint naszádosok és csajkások vitézségükért a török háborúk után kapták armális nemességüket a császártól. Mindez ugyan nemesi előjogokat, így a kardhordás jogát is biztosította számukra, de birtokkal nem járt. Három komáromi családról tudunk, melyek ebben az időben jutottak nemesi rangra, így a zétényi Csukás (ennek a családnak a leszármazottja Farkas Gáspár is), a Dózsa, valamint a Tóth család. A gazdák egy része földműveléssel foglalkozott, a többiek pedig lovaikkal,szekeresgazdák szekereikkel fuvarozást vállaltak, hajót vontattak Győrbe, de eljutottak, Bécsig, Regensburgig, Ulmig is. Szekereik gabonát, sót, bort szállítottak. Húztak továbbá liptói, túróci és trencséni tutajokat is, gútai és kamocsai káposztásdereglyéket, földhordást vállaltak a komáromi erődítményekhez és a Duna-hidakhoz, töltésekhez. A hajóvontatás fénykora a 18. század végére és a 19. századra tehető. A 20. században, 1940-re viszont megszűnt és ez nagy törést jelentett a közösség életében, hiszen a hajóvontatás jól jövedelmező foglalkozás volt, megalapozta a szekeresgazdák vagyonosságát. A hajókat kettesével összekötve árral szemben vontatták a Dunának azon a partján, ahol kisebb volt a sodrás. A teher nagysága szerint 10-19 pár ló vontatott megközelítőleg 15 kilométeres sebességgel. A gazdák a vontatáshoz rokoni alapon csoportot alkottak, melynek vezetőjét a tudása szerint választották. Az 1820-as években 43 komáromi gazda élt fuvarozásból, akik személyszállítást is vállaltak akár Párizsig is, bort szállítottak Neszmélyről, Mórról, Koppánymonostorról, halat, vizát Bécsbe, és a francia királyi udvarba. Fuvaroztak továbbá építőanyagot, épületfát, jeget, ivóvizet, márványt és gránitot Süttőről, Lábatlanról. A komáromi szekeresgazdáknak rendkívül komoly érdemük volt a református templom építésében. Amikor II. József türelmi rendeletével új korszakot nyitott a kálvinisták vallásgyakorlásának lehetőségeiben, a gazdák rendkívüli mértékben segítették a templom épülését. Egyrészt gyűjtést szerveztek, felajánlották komoly értéket képviselő ezüst menteláncaikat és gombjaikat, asszonyaik pedig az ékszereiket. A másik komoly segítséget az építőanyag ingyenes fuvarozása jelentette. A komáromi szekeresgazdák 200 szekérrel mentek Boszniába és Hercegovinába szekeresgazdák3vörösfenyő szálfákért, s volt idő, amikor 100-120 szekér indult a kiváló minőségű tatai tégláért. A zárt, összetartó közösséget alkotó gazdák mindig is gyakorolták vallásukat, még a Csukás L.vallásüldöztetés idején is. A Károli-féle Biblia és az imádságoskönyv minden házban ott volt, s természetesen olvasták is. Szigorú erkölcsi szabályok szerint éltek, erősen összetartottak, őrizték ősi hagyományaikat. Gazdag kulturális tevékenységet is folytattak, énekkaruk volt, a szekeresgazda ifjak és lányok pedig aktív tagjai voltak a komáromi református ifjúsági egyesület színjátszócsoportjának A szekeresgazdáknak lovasbandériumuk is volt, mely csak bizonyos jeles alkalmakra állt össze. Tagjai rendkívüli látványt nyújtottak díszes ezüstgombos, menteláncos, asztrahámprémes öltözetükben, karddal az oldalukon, aranyhímzéses nyeregtakarós lovaikon. A nyeregtakaróra a tulajdonos monogramja és a nemesi privilégium szimbóluma, az ötágú korona volt ráhímezve. A bandérium utoljára Horthy kormányzó komáromi bevonulásakor vonult ki. A szekeresgazdák tevékenységének végét a gőzhajózás, a vasút és a teherautók megjelenése jelentette. A háború után zömüket kitelepítették, vagyonukat elvették, szövetkezetbe kényszerítették őket, zárt közösségüket házaik bontásra ítélésével megszüntették. Mindezek ellenére azonban ez a gazdag és nemcsak a leszármazottak, hanem a város története szempontjából is páratlanul értékes szekeresgazda örökség máig élő, féltve őrzött és ápolt hagyomány. Őrzik és ápolják egyrészt a Csukás, Mórocz, Móric, Berza, Rácz, Gulyás, Kelemen és Kecskés családok leszármazottai, s most már hivatalos keretek között az általuk létrehozott polgári társulás, melynek soraiba szívesen várnak nemcsak leszármazottakat, hanem mindenkit, aki elfogadja annak alapszabályzatát és elveit, s magáévá teszi a szekeresgazda ősök értékrendjét, hitvallását.

-nkzs-

DUNATÁJ HETILAP

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here