HAZA RÉGIÓ Mától látogatható az új városi uszoda Győrben

Mától látogatható az új városi uszoda Győrben

1842
hirdetés

2014. december 15-től próbaüzemben megnyitja kapuit az ötven méteres versenymedencét is tartalmazó létesítmény.

Próbaüzem az új gyõri uszodában„A beruházás elkészültével próbaüzemre kinyitjuk az uszodát, amely egy rendkívül impozáns, funkciójában a lakossági igényeket és a versenysportot is tökéletesen kiszolgáló létesítmény lett. A lakosság hétfőn és kedden, valamint 2014. december 21-től egészen 2015. január 31-ig mindössze négyszáz forintért látogathatja az uszodát, és próbálhatja ki a medencéket.” – közölte Borkai Zsolt polgármester, aki elmondta, az uszoda megnyitásával a győriek egy régi vágya válik valóra, hiszen az ötven méteres medence a győri úszósport számára új távlatokat nyit, amely a versenysport mellett a tömegsportra is igaz. A megnövekedett vízfelületnek köszönhetően minden győri úszni vágyó, kicsik és nagyok, szeniorok és versenyúszók is kulturált körülmények között hódolhatnak majd a mozgásforma iránti szenvedélyüknek.”

A jövő héten azért csak két napig próbálhatók ki a medencék, mert a létesítményt verseny szempontból is le kell tesztelni, így december 17-től 20-ig mindjárt egy rangos úszóverseny helyszíne lesz. December 21-től azonban egészen január végéig, vagyis a próbaüzem idején továbbra is 400 forint lesz a belépőjegy ára. Fontos tudni, hogy az uszodában egyidejűleg 400 úszóvendég tartózkodhat, vagyis e létszám felett meg kell várni a kijövőket. Jelen pillanatban az uszoda legkönnyebben a Pinnyédi-híd felől közelíthető meg, azonban a december 20-i átadóra elkészül az új út is, ami a Radnóti utca felől könnyen és gyorsan elérhetővé teszi majd a létesítményt.

I. Győr Open Swim Cup néven december 17-20. között rendezik meg a létesítmény debütálását szolgáló, nagyon rangos, FINA Kvalifikációs versenynek minősülő rendezvényt, amelyben versenyzési lehetőséget biztosítanak minden korosztálynak. A nevezettek között olyan úszónagyságok is szerepelnek, mint Cseh László, Gyurta Gergely, Takács Krisztián, vagy a 2017-es győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál arca, Jakabos Zsuzsanna, de rajtuk kívül is számos korosztályos bajnok és tehetség vesz részt a futamokban. Az érdeklődők ötszáz forintos belépőjeggyel tekinthetik meg a versenyeket. Az uszoda a verseny ideje alatt csak nézőként látogatható, de az úszni vágyók előtt a december 20-i hivatalos átadást követően, december 21-től ismét megnyitja kapuit a kedvezményes jegyáron.

gyor.hu

foto:MTI

hirdetés
Previous articleRönkszauna kert épült a Dél-Komáromi fürdőben
Next articleLerohanták a túszszedőt Sydney-ben