HAZA HÍR-MIX Máig valósulatlan elképzelés

Máig valósulatlan elképzelés

740
hirdetés

A komáromi nagygyűlésre emlékeztek

Bárdos Gyula, az MKP köztársaságielnök-jelöltje is megjelent a megemlékezésen, ahol Stubendek Lászlóval, az MKP OT tagjával, a Csemadok városi szervezetének elnökével a 2014-es év politikai eseményeiről is megbeszélést folytatott
Bárdos Gyula, az MKP köztársaságielnök-jelöltje is
megjelent a megemlékezésen, ahol Stubendek Lászlóval, az
MKP OT tagjával, a Csemadok városi szervezetének elnökével
a 2014-es év politikai eseményeiről is megbeszélést folytatott

Húsz évvel ezelőtt, 1994. január 8-án a komáromi sportcsarnokban a felvidéki magyarság mintegy 3500 képviselője próbálta meg a születőben lévő szlovák demokráciának megfogalmazni elvárásait. Ma már tudjuk, voltak olyanok is, akik saját céljaik érdekében belülről bomlasztották az akkoriban egyre egységesebbé váló szlovákiai magyar kisebbséget.
Már évek óta csak a Csemadok Komáromi járási elnöksége meri felvállalni és szervezni a megemlékezést az akkori eseményekre, hiszen alig tíz-tizenöt évvel ezelőtt még az MKP vezetése igyekezett a nagygyűlés jelentőségét háttérbe szorítani. Szerencsére az akkori pártvezetők már „másutt” vannak és érdekeik is lelepleződtek. Szerdán a kora esti órákban a Csemadok városi szervezetének székháza előtt Bölcs József, az akkori nagygyűlés szervezőinek egyike emlékezett vissza. Rámutatott arra, hogy a célkitűzések napjainkban is időszerűek és jogos igényűek. A koszorúzást követően a Csemadok székházának nagytermében Petheő Attila, az MKP járási elnöke és a Csemadok Területi Választmányának elnöke vezetett vitafórumot, ahol Duray Miklós, az Együttélés akkori elnöke és Szabó Olga, Path polgármestere idézte fel a húsz évvel ezelőtti eseményeket, majd hozzászólásaikban Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, Stubendek László megyei képviselő is az ülés előkészületeinek egyes részleteit hozta nyilvánosságra. Külön kiemelték az akkori polgármester, Pásztor István tántoríthatatlanságát, akinek révén zavartalan volt az ülés menete (Pásztor magára vállalta a hamis bombariadó miatti teremkiürítés felfüggesztését). Rendkívül érdekes volt Samu Istvánnak, a Via Nova ICs elnökségi tagjának hozzászólása, aki a fiatalabb generáció nevében tett ígéretet a nagygyűlés szellemének megőrzésére és az akkor kitűzött célok eléréséért folytatott harc folytatására.

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleKolozsnémán szobrot állítanak Antall Józsefnek
Next articleA szlovákiai fiatalok nagy része külföldön keresne munkát