Kezdőlap KÜLFÖLD Lemondtak a Hír TV, a Magyar Nemzet, az MNO és Lánchíd Rádió...

Lemondtak a Hír TV, a Magyar Nemzet, az MNO és Lánchíd Rádió vezetői

12
MEGOSZTÁS

Lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió vezetői pénteken – olvasható az mno.hu portálon.

    A közlemény szerint pénteken benyújtotta fel-, illetve lemondását Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.
    Az Index elérte, Simicska Lajost, akinek az érdekeltségi körébe tartoznak a médiumok. Azt közölte a portállal, meglepetésként érte a vezetők lemondása, ő is most próbálja kideríteni, hogy mi történt.
    Az atv.hu-n megjelentek szerint azt közölte, ő sem tudott előre a döntésről, arról akkor értesült, amikor az olvasók, és ezt különösen nehezményezi. “Árulásnak tartom, és mellbe vágott” – idézi a portál a vállalkozót, aki hozzátette, megoldja a problémát, és holnapra mindenki megismeri az új struktúrát.
    A Népszava internetes kiadásában csütörtökön este megjelent cikk szerint Simicska Lajos arról beszélt a lapnak: totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány az RTL-lel való békülés jegyében öt százalékra csökkenti, ugyanakkor kiterjeszti a reklámadót.


MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here