HAZA SZÍNES - ÉRDEKES Legény a talpán

Legény a talpán

876
hirdetés

Két izgalmas napot zárt sikeresen a Maradj talpon! műveltségi vetélkedőben a felvidéki Mészáros András. Megérte, az intelligens versenyző 1 687 575 forinttal lett gazdagabb.

Mészárosandrás_kedd

Sikeresen mutatkozott be a hétfői Maradj talpon! adásában a csallóközi Mészáros András. Első párbaját könnyedén nyerte, így 250 ezer forintot tehetett virtuálisan zsebre. A második párbaja már hosszabbra sikeredett, és a továbblépés érdekében első passzát is kénytelen volt felhasználni. Érdemes volt, az eredményjelzőn 500 ezer forint jelent meg. A harmadik, a negyedik és az ötödik párbajának sikere nyomán András a folytatás mellett döntött. Hatodik ellenfele a kesztölci gazdálkodás és management szakos hallgató Patrícia volt. A kihívó ellene második passzát használta fel, ezzel ki is tudja ejteni a lányt a játékból.

András a megérdemelt pihenő után kedden szállt ismét „ringbe”. Az egy passzolási lehetőség tudatában újult erővel folytathatta a harcát. Hetedik ellenfele a kárpátaljai származású programozó, József volt. A kihívó a párbaj során harmadik passzolási lehetőségével élt, amivel búcsúztatta is ellenfelét. Ezután András nem reszkírozott és rövid töprengés után 1 687 575 forint nyereménnyel szállt ki a játékból.

„Egyedül érkeztem a versenyre – avat be budapesti kiruccanásába Mészáros András. – Otthon nagy örömmel fogadtak, családom büszke volt rám, barátaim pedig kedves megjegyzésekkel azóta is ugratnak. Sokan osztoztak örömömben, az utcán is gyakran megállítanak.”

felvidek.ma

hirdetés
Previous articleSportlövő olimpikonok köszöntése Dél-Komáromban
Next articleTök jó! Sülve, főve és nyersen is egészséges