HAZA BELFÖLD „Lábon lőttük magunkat”: Orbánt idézi szankció-ügyben Fico

„Lábon lőttük magunkat”: Orbánt idézi szankció-ügyben Fico

757
hirdetés

48388Az Európai Bizottság oroszellenes szankciólistáját csütörtökön, rendkívüli ülésen véleményezte a szlovák kormány, s annak három pontját utasította el. Robert Fico ezt követően Orbán Viktort idézte, de mint kiderült cseh kollégájával egyeztetett a kérdésben, valamint a kormány szociális partnereivel, s arra az álláspontra jutottak, hogy a büntetőintézkedések kontraproduktívak, és semmit nem oldanak meg.
Ráadásul, rosszkor is jönnek a szankciók, hangsúlyozta Fico a sajtótájékoztatón, akkor, amikor a békés megegyezés jelei mutatkoznak a szemben álló felek között, így még árthatnak is a folyamatnak. A miniszterelnök emlékeztetett rá, hogy az eddig érvényesített szankciók nyomán sem javult, hanem még inkább romlott az ukrajnai helyzet, közben pedig európai vállalatok, köztük szlovákiai cégek is milliós károkat könyvelhetnek el az orosz embargó miatt. Elmondása szerint a munkáltatók képviselői is aggódnak a szankciók harmadik körét követő, valószínűsíthetően még keményebb orosz válaszlépések miatt. Az autógyártók például attól tartanak, ha leáll az orosz gépkocsiimport, 5-6 ezer ember munkahelye szűnne meg Szlovákiában.
A kormányfő azért is tartja hatástalannak a szankciókat, mert azokat kijátszva Fehéroroszországon és Törökországon keresztül özönlik a tiltott áru Oroszországba. „Geopolitikai harc folyik az Egyesült Államok és Oroszország között az ukrajnai befolyásért, nem értem, hogy ennek a levét miért épp Szlovákiának és más uniós tagállamoknak kellene meginnia. Nem hallgathatunk, mint a bárányok, elmondjuk véleményünket” – jelentette ki Fico, hozzátéve, hogy az általa megfogalmazott vélemény nem számít divatosnak, d erre erkölcsileg az jogosítja fel, mert egyedüliként Szlovákia szállít Ukrajnának 10 milliárd köbméter földgázt, fordított irányban, tehát Pozsony megtette, amit megtehetett ebben a konfliktusban, és továbbra is készen áll ésszerű vállalásokra.
A miniszterelnök hangsúlyozta, tényként kezeli, s tiszteletben tartja az EU- tagállamok többségének akaratát az oroszellenes szankciók harmadik körének bevezetésére, néhány pontnál azonban konkrét kifogásai vannak kormánynak. Ott, ahol vélhetően sérülnének Szlovákia érdekei. Ezeket az észrevételeket az ország uniós nagykövete a csütörtök délután kezdődött brüsszeli egyeztetéseken terjesztette elő, azzal a megbízatással, hogy igyekezzen könnyítéseket elérni e témakörökben, teljes egyetértésben a cseh állásponttal is. Fico elsőként a tőkepiac korlátozásai említette: Szlovákia elutasítja az orosz Sberbank leányvállalatának esetleges itteni ellehetetlenítését. Ugyancsak nem ért egyet a kormány civil és katonai célokra is használható árucikkek teljes exporttilalmával, és kivételeket kér.
A szlovák miniszterelnök a büntetőintézkedések harmadik köre egyetlen pozitívumaként azt emelte ki, hogy azok nem terjednek ki új területekre, a már meglévőkben bővítik a szankciókat.

BA, Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleEurópai Mobilitási Hét
Next articleVerseny ifjú művészek számára